Többször is rálőtt áldozataira az iskolai mészáros

Minden áldozatára több lövést adott le az ámokfutó a Connecticut állambeli Newtownban végzett vérengzés során – közölte szombaton egy igazságügyi orvos szakértő.

  • MTI MTI
Többször is rálőtt áldozataira az iskolai mészáros

A vérfürdőt csak egy ember – egy nő – élte túl azok közül, akikre fegyvert fogott a tettes.

Wayne Carver igazságügyi orvos szakértő közölte újságírókkal, hogy hét holttesten végzett vizsgálatot, és mindegyiken egynél több lőtt seb volt. Volt olyan áldozat, akire 11-szer lőtt rá az ámokfutó.

A gyilkosnál három fegyvert találtak, de Carver megerősítette, hogy a támadó – a sajtó által Adam Lanzaként azonosított húszéves férfi – elsősorban egy félautomata puskát használt. Hangsúlyozta, hogy harmincéves pályafutása során sok mindent megtapasztalt, de amit a vérengzés helyszínén látott "rosszabb volt mindennél".

A hatóságok azonosították az áldozatokat: a 20 meggyilkolt gyerek – 12 kislány és 8 kisfiú – mindegyike hat- vagy hétéves volt, és mindnyájan elsőosztályos tanulók voltak. Mind a hét agyonlőtt felnőtt nő volt, köztük a tettes édesanyja.

A hatóságok közzétették az áldozatok nevét. A szülők egyelőre csak fényképről láthatták a meggyilkolt gyerekük holttestét. A hatóságok még mindig nem hozták nyilvánosságra a tettes és a meggyilkolt édesanya nevét, bár a sajtó tényként kezeli, hogy Adam Lanza volt az ámokfutó. A férfi a mészárlás helyszínén végzett magával.

A nyomozóhatóságok képviselői közölték az NBC televízióval, hogy egy nappal a mészárlás előtt Lanza összeszólalkozott az iskola négy alkalmazottjával, s nem kizárt, hogy emiatt ragadt fegyvert másnap, és hármat közülük megölt. A negyedik annak köszönheti életét, hogy pénteken nem ment munkába. A rendőrség őt is kihallgatja. Az ámokfutó nem hagyott maga után semmilyen üzenetet, sem feljegyzést, amit általában megtesznek vérengzésre készülő ámokfutók.

Arra is fényt derült, hogy Adam Lanza néhány nappal ezelőtt fegyvert akart vásárolni, de nem járt sikerrel, mert a korábbi fegyvervásárlása óta nem telt el elegendő, a connecticuti törvények által előírt idő. A férfi végül megölte édesanyját, aki fegyvergyűjtő volt, és a tőle zsákmányolt fegyverekkel hajtotta végre a mészárlást a newtowni iskolában.

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.