Az RMDSZ kimarad a kormányból

Szövetség (USL) a parlamenti választások nyomán megalakuló új bukaresti kormányba a Romániai Magyar Demokrata Szövetséget (RMDSZ) - közölte a két politikai alakulat vezetőinek hétfői találkozója után a kormányalakítással megbízott Victor Ponta kormányfő, szociáldemokrata pártelnök, az USL társelnöke.

  • MTI MTI
Az RMDSZ kimarad a kormányból

A magyar érdekképviselettel való együttműködés lehetőségét Ponta a választások napján vetetette fel, amikor még nem lehetett tudni, hogy az USL megszerezte a parlamenti helyek kétharmadát és még az alkotmánymódosításhoz sincs szüksége az RMDSZ voksaira. Az USL vezetői később megerősítették, hogy már a választások előtt tárgyaltak az RMDSZ-szel az esetleges együttműködésről. Az RMDSZ bevonása a kormányba az USL másik két pártja, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a Konzervatív Párt (PC) ellenállásán bukott meg. 

Victor Ponta azt hangsúlyozta, hogy kormánya továbbra is párbeszédet fog folytatni az RMDSZ-szel, a magyarság egyedüli politikai képviselőjével az alkotmány, a választási rendszer, a kisebbségi jogok, valamint a regionális fejlesztés terén tervezett reformokról. Ponta újságírói kérdésre válaszolva cáfolta azt a - több hírtelevízió által kész tényként kezelt - médiaértesülést, miszerint létrehoznának egy kisebbségügyi miniszterelnök-helyettesi tisztséget a bukaresti kormányban, amelyet Nicolae Paun, a roma kisebbség parlamenti képviselője töltene be. 

Kelemen Hunor az RMDSZ elnöke sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy az USL-lel körvonalazódó kormányzati együttműködést meghiusította a liberális pártvezetés egyoldalú döntése. Hozzátette: ilyen körülmények között a magyar szövetség konstruktív ellenzéki szerepre készül a román parlamentben. 

Traian Basescu államfő hétfőn aláírta az elnöki rendeletet, amelyben Victor Pontát bízza meg kormányalakítással. Az új kormány beiktatásáról várhatóan pénteken szavaz a bukaresti parlament.

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.