Áradt a felgyorsult Tisza és mindent letarolt
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Hiába az ellenzék egyre erősebb nemzetközi elismertsége és Oroszország kihátrálása Aszad elnök mögül, az irániak szerint minden rendben van.
Miközben Oroszország már elindította hadihajóit Szíriában lévő állampolgárai evakuálására, Irán biztos benne, hogy Aszad rezsimje stabilan áll a lábán. Hosszein Amir-Abdollahian iráni külügyminiszter-helyettes moszkvai tárgyalásai után az Aszad-rezsim esetleges bukásáról a Reutersnek kijelentette: "Komoly fenntartásaink vannak ezzel kapcsolatban. A szír hadsereg és az államgépezet olajozottan működik."
A külügyminiszter-helyettes szerint a múlt héten napvilágot látott, Aszad bukására számító orosz aggodalmak is alaptalanok. "Orosz partnereinkkel folytatott tárgyalásaink során megbizonyosodtunk róla, hogy nincs változás Oroszország Szíriával kapcsolatos állásfoglalásában" - mondta a politikus.
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Pannonhalmán mondta el augusztus 20-i ünnepi beszédét a Tisza Párt elnöke.
Kína és Oroszország is részt venne a kidolgozásban, dobta fel az orosz külügyminiszter.
A rendőrség ugyanakkor nem akarja elárulni, hogy milyen bűncselekmény gyanújával indítottak eljárást.