Tőkés László szerint le kellene mondaniuk az RMDSZ vezetőinek

Tőkés László szerint a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) vezetőinek egyetlen demokratikus lehetőségük maradt a Szociálliberális Unió (USL) vezetőivel kötött titkos megállapodás ismertté válása után, mégpedig az, hogy "hogy tisztségükről feltétel nélkül, azonnal lemondjanak".

  • MTI MTI
Tőkés László szerint le kellene mondaniuk az RMDSZ vezetőinek

Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöki tisztségét betöltő európai parlamenti (EP) képviselő csütörtöki nyilatkozatában nyilvánvalónak találta, hogy "a titkos megállapodás a román néppárti, illetve a magyar nemzeti ellenzék ellenében köttetett". 

Tőkés László arra emlékeztetett, hogy míg az európai néppárti tagsággal rendelkező RMDSZ a néppárt bukaresti kongresszusának a szervezője volt, a szövetség "aktív módon kivette a részét" a néppárti kötődésű államfő "megbuktatására irányuló puccskísérletből", és "bűnpártoló módon asszisztált a demokratikus állami intézmények bevételét célzó balliberális villámháborúhoz". 

Az EP-képviselő visszásnak tekintette, hogy az RMDSZ a választási kampányban úgy állította be, mintha "a román többséggel szembeni küzdelme indokolná az erdélyi magyarság képviseletének kisajátítását". Egyfajta "románellenes retorikával riogatta a magyarságot, azt állítván, hogy aki nem az RMDSZ-re voksol - az az ellenséges román pártokra szavaz". 

Tőkés László úgy vélte, az RMDSZ vezetőinek a lemondása beindíthatná a szövetségen belül a tisztulás folyamatát, és megnyithatná a magyar pártok és szervezetek közötti párbeszéd útját.

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.