Az áldozat utazó volt, és egy Szindh tartománybeli falu mecsetjében éjszakázott csütörtökön - közölte a település imámja. Másnap reggel a mecsetben a Korán egyik megszenesedett példányára bukkantak. Memon szerint az éjszaka folyamán senki más nem volt ott rajta kívül.Miután híre ment a történteknek, a falubeliek megverték a férfit, és átadták a rendőrségnek. Néhány órával később, amikor már tartott a kihallgatása, mintegy kétszáz helyi lakos betört a rendőrőrsre, elhurcolta és felgyújtotta a férfit.Egy rendőrparancsnok szerint a gyilkossággal összefüggésen mintegy 30 embert vettek őrizetbe, hét rendőrt pedig gondatlanság miatt felfüggesztettek állásából. Pakisztánban az istenkáromlásért és az iszlám gyalázásáért halálbüntetés jár, de néha előfordul, hogy az igazságszolgáltatás helyett a felháborodott nép oltja ki a vétkes életét.
Élve megégettek egy férfit, aki meggyalázta a Koránt
Élve megégettek egy férfit Pakisztánban azért, mert állítólag meggyalázta a Koránt - közölte szombaton a rendőrség.
Ókovács Szilveszter nem fogadja el a menesztését és perelni akar
Egy hónapja még tagadta Ókovács Szilveszter azt, ami miatt hétfőn menesztették
Felszólalt a Parlamentben Ókovács Szilveszter felesége, Forsthoffer Ágnes többször sikertelenül megpróbálta megvonni tőle a szót
Menesztették Feledy Botondot a Külügyi Intézet éléről, a Lázár János tárcájától kapott megbízásával volt gond
Öt kivételével megvan a 60 tankerület új vezetője
Ki veszi meg a magyar magánegészségügyet?
Szentirmai Gábort, a magán-egészségügyi és vállalati tranzakciós szektor elemzőjét, a Heal Partners szakértőjét kérdeztük.
Haraszti Miklós: No More Comeback Kid (wańka-wstańka) in Hungary
A 20 éves olasz srác, akinek a teljesítményére még sokáig fogjuk keresni a magyarázatot
Bár Szijjártó ígért „munkahelyteremtési” támogatást, a BYD szegedi gyára egyelőre hoppon maradt
Az NVVH elárulta, milyen széfeket találtak Seszták Miklós otthonában
Egy éven belül bezárt Rogán-Szendrei Cecília és Sarka Kata hegyvidéki kávézója
Lengyelország megelőző műveletet indított a kalinyingrádi orosz exklávé határánál
Az MNB-botrányban érintett ingatlanmulti Matolcsy-féle vezetése durván túlárazottan üzemeltetett
„A kutyám halála annyira fájt, hogy egy hétig alig ettem, csak a nyakörvét szagolgattam”
Miért érezzük úgy, hogy csak akkor vagyunk szerethetők, ha jól teljesítünk? És hogyan segíthet ezen a terápia?
Huszonnégyen meghaltak, amikor az oroszok lebombáztak egy segélyosztó központot Zaporizzsja közelében
Átalakul a Mészáros-féle MBH Bank felsővezetése
Hat önálló divízió jön létre.