Felisa Micelit mellékbüntetésként nyolc évre eltiltották közhivatal viselésétől. Az ítélet nem jogerős. Az akkor 55 éves politikusnő 2007-ben, két évvel a kinevezése után kénytelen volt lemondani, miután nagy mennyiségű készpénzt - átszámítva 52 ezer dollárt - találtak miniszteri irodájának mosdójában. Miceli azt állította, a pénzt kölcsön kapta a fivérétől és egy barátjától házvásárlásra. Az ügyészség szerint azonban a pénz vesztegetésből származott. A volt minisztert megvádolták azzal is, hogy megsemmisített hivatalos iratokat, hogy eltussolja az ügyet. Felisa Miceli ártatlanságát hangoztatta és közölte, megfellebbezi az ítéletet.
Elítélték a minisztert, akinek 52 ezer dollár volt a mosdójában
Vesztegetés bűntettéért négy év börtönre ítélték helyi idő szerint csütörtökön Buenos Airesben az argentin kormány volt gazdasági miniszterét.

Döntött a bíróság, kamatostul visszakapja a 10 milliárdot az Államkincstártól a főváros
Nagy Márton szerint Budapest félrevezette a bíróságot, hogy megkapja az azonnali jogvédelmet
Szétszedik a HUN-REN kutatóhálózatot: négy központ az ELTE-hez kerül
Még kérdés, hogy az intézetek által használt akadémiai ingatlanegyüttes is átkerül-e.
Orbán a Parlamentben: Pontosan tudjuk, mi a helyzet ebben az országban
Ellenzéki össztűz zúdult a Parlamentben a miniszterelnökre.
Orbán elszólása is segíthetett kiskaput találni a Pride-rendezéshez, de Karácsonyék nagy jogcsatákra készülhetnek
Hadházyék a Ferenciek teréről az Ügyészség elé vonulnak spontán demonstrációt tartani – ÉLŐ
Kovács Bálint: A Fidesznek már tényleg nincs tovább a magyar katonás propagandavideónál
A Hatvannégy Vármegye azt állítja, hogy kiderítette és lefoglalta a Pride útvonalát
1400 milliárd forint értékben bocsátott ki dollárkötvényt Magyarország, a dupláját fogjuk visszafizetni
Megszavazta a parlament Nagy Márton fantáziaköltségvetését
Brüsszel nem viccel: tényleg meg kell szabadulni az EU-nak az orosz olajtól és gáztól
Lángokban áll két olajszállító hajó a Hormuzi-szorosnál
A két tanker összeütközött, egyelőre nincs nyoma annak, hogy támadás miatt gyulladt volna ki a két hajó.
Izrael már ki is végezte az iráni fegyveres erők néhány napja kinevezett parancsnokát
A kedd reggeli iráni rakétatámadásnak öt könnyebb sérültje van Izraelben.