Banki csalás áldozata lett, és úgy érzi, nem hibázott? Varga Mihály öt csapása segít önnek. Vagy nem
Elkésett, tüneti, de látványos az MNB öt csapása, amelyekkel a bankok rovására ütne a kiberkalózokon. Az ügyfeleket továbbra is érheti kár.
Nyugat-Európában is megjelent a Femen ukrán feminista mozgalom, amelynek tagjai a meztelenségükkel provokálják ki a figyelmet.
„Eleinte rózsaszín lufikkal és rózsaszín ruhákkal próbálkoztunk, de hamar rájöttünk, ez így nem működik. 2010-ben, az ukrajnai elnökválasztás idején váltottunk taktikát, s ott jelentünk meg először fedetlen keblekkel, ahol a későbbi győztes, Viktor Janukovics adta le a voksát” – mesélte a HVG-nek Alekszandra Sevcsenko, a Femen ukrán feminista mozgalom egyik alapítója. Azóta számtalan akciót végrehajtottak már, december közepén például a kijevi parlamentbe törtek be lónak öltözve, arra utalva, hogy a törvényhozásba bekerült képviselők ugyanúgy a mögöttük álló hatalmasoktól függnek, mint Caligula lova, akit az egykori római császár a legenda szerint konzulnak nevezett ki.
A negyedik éve működő szervezet céljairól beszélve hozzátette: a nők jogaiért és a férfiuralom ellen harcolnak, s azért alkalmazzák az említett „eszközt”, mert Ukrajnában a hagyományos feminizmussal semmit sem lehet elérni. „Most is változunk, az a célunk, hogy a testünkkel egyre közelebb kerülve az ellenséghez, még inkább provokáljuk a férfiak világát” – magyarázta. Legutóbb december 16-án tettek így, amikor Párizsban, a melegek házassághoz való jogát szavatoló törvénytervezet melletti negyvenezres tüntetés első sorában haladtak, a „hagyományokhoz illően” félmeztelen felsőtesttel.
Az Ukrajnában 30-40, világszerte pedig már több száz huszonéves „topless aktivistát” számláló mozgalom második otthona Párizs. Ott él pár hónapja Inna Sevcsenko (aki alapítótársával csak névrokon), és azért nem térhet vissza hazájába, mert augusztusban – hogy kimutassa szolidaritását a Pussy Riot nevű női punkzenekar Oroszországban bebörtönzött tagjaival – Kijevben elfűrészelte az ortodox egyház által állított óriási fakeresztet. Párizsban a Femen aktivistái novemberben ellendemonstrációt szerveztek a melegjogokat korlátozni akaró francia ifjúkatolikusok tüntetésének útvonalára, azok pedig rájuk támadtak. Az indulatok olyannyira elszabadultak, hogy a hatóságok tíz ember ellen eljárást indítottak.
A Femen közben Brazíliában, Németországban, Svájcban, Kanadában, az USA-ban és Hollandiában is megnyitotta irodáját. Oroszországban – igaz, hivatalos képviselet nélkül – ugyancsak aktívak. A márciusi elnökválasztás idején három lány – „Putyinnak lopunk” felirattal a testükön – megpróbált ellopni egy voksokkal teli szavazóurnát. „Mindenhol szeretnénk megjelenni, ám maguknál egyelőre még nem találtunk partnereket” – indokolta a HVG-nek Alekszandra Sevcsenko, hogy Magyarországon miért nem tűntek fel az aktivistáik. A mozgalom egyébként egy Femen-jelvényekkel díszített pólókat és kabátokat áruló webáruházból, illetve alapítványi pénzekből tartja fenn magát.
A Femen a muszlim világnak is üzent: Inna Sevcsenko az al-Dzsazíra katari hírtelevíziónak adott nyilatkozatot élő adásban, majd közölte, akkor válik valóban szabaddá, ha ledobhatja ruháit, és le is vette a pólóját. A muszlim országokban élő nők alárendelt szerepére hívták fel a figyelmet a femenesek azzal is, hogy Párizsban néhányan demonstráltak az egyik IKEA-áruházban, miután a svéd bútoráruház kiretusálta a nőket a Szaúd-Arábiába szánt lakberendezési katalógusokból. A mozgalom vezetői december közepén meghívták Párizsba a meztelen képeit internetre feltöltő egyiptomi bloggernőt, Aliaa Magdi el-Mahdit, hogy közös tüntetésen tiltakozzanak az iszlamisták egyiptomi térnyerése ellen. A fiatal lány azonban nem jutott el a francia fővárosba, mert két légitársaság is leszállította őt a Kairóból Európába tartó gépéről.
A Femen megosztja a hagyományos feminista mozgalmak képviselőit, hiszen az ukrán lányok és külföldi híveik meztelenségükkel keltik fel a közvélemény figyelmét, és ezzel közvetve azt teszik, amit a feministák elítélnek: tárggyá teszik a testüket. „Mi ezt nem így látjuk. A férfiak uralta társadalom eddig a maga céljaira használta a nőket, de most visszaszerezzük az önrendelkezést, és mi döntjük el, mikor mutatjuk meg magunkat” – magyarázta a HVG-nek Alekszandra Sevcsenko, aki arra is emlékeztetett, hogy száz évvel ezelőtt a választójog megadásáért harcoló szüfrazsettek is radikális eszközökhöz nyúltak céljaik elérése érdekében.
Alice Schwarzert, a legismertebb német feminista magazin, az Emma alapító-főszerkesztőjét mindenesetre már meggyőzték a Femen érvei, mert egy éve az egyik félmeztelen Femen-aktivistát tette címoldalra. „Bátrak, ötletesek és okosak. A meztelen női mell fegyverré vált” – lelkesedett Schwarzer, aki korábban elképzelhetetlennek tartotta volna, hogy pucér nők mutogassák magukat a lapjában. A mozgalom alapítói közül valamennyien egyben „topless aktivisták” is, az egyetlen kivétel Anna Hucol, akit a Femen főideológusaként tartanak számon. Tőle származik a mozgalom jelszava is, amely szerint „Istenünk a nő, a küldetésünk a tiltakozás, a fegyverünk pedig a meztelen mell”.
Bár a Femen már feminista „kiképzőtábort” is működtet Párizsban, jövőbeli sikerét veszélyeztetheti, hogy egy ukrajnai és egy nyugat-európai feminista merőben más célokért küzd. Míg a nyugati országokban leginkább a családon belüli erőszak és a női vezetők alacsony részaránya okozza a legnagyobb gondot, Ukrajnában még mindig harcolni kell azért, hogy a szegénység elől menekülő fiatal lányok ezreit ne kényszerítsék prostitúcióra a kontinens gazdagabb országaiban. Így eljöhet az a nap, amikor a Femen aktivistái nem az ifjúkatolikusokkal, hanem a prostitúció szabadságának fenntartásáért tüntető francia örömlány-szakszervezet, a Strass tagjaival találkoznak a nyílt utcán.
NÉMETH ANDRÁS
Elkésett, tüneti, de látványos az MNB öt csapása, amelyekkel a bankok rovására ütne a kiberkalózokon. Az ügyfeleket továbbra is érheti kár.
Az elmúlt napokban látványosan megszaporodtak a kibeszélések.
15 hónap alatt sajátította el a szakmát.