Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Azonosították az izraeli turisták ellen a burgaszi repülőtéren tavaly júliusban elkövetett merénylet elkövetőjének egyik tettestársát - jelentette be csütörtökön Sztanelija Karadzsova, a bulgáriai üdülőhely rendőrségi nyomozó osztályának vezetője.
A merényletben hatan meghaltak, és mintegy harmincan megsebesültek.
"A nyomozók rendelkezésére álló adatok szerint három ember érintett a bűncselekményben. Egyikük személyazonosságát már megállapítottuk. Kiadtuk ellene az elfogatóparancsot. Abban az országban, amelyből származik, hat éve nem látták" - mondta Karadzsova a 24 Csasza című lapnak. A körözött személy állampolgárságát és nevét a nyomozás érdekeire való tekintettel nem közölte.
Megállapították, hogy a körözött férfi és a merénylet elkövetője kapcsolatban állt egymással. Az elkövető Jacques Philippe Martin álnéven tartózkodott Bulgáriában, cinkosa pedig a Ralf William Ricco álnevet használta.
A három férfit sosem látták együtt, de a nyomozók közvetett bizonyítékokat találtak a közöttük lévő kapcsolatra. Hamis okmányaik szerint mindhárman az egyesült államokbeli Michigan szövetségi államból származtak, és Bulgáriában olyan szerény életvitelt folytattak, "mint egy kaszárnyában", ami arra utal, hogy egyforma kiképzést kaptak.
Nem kizárt, hogy egy negyedik személy is érintett az ügyben, de ezt nem támasztják alá cáfolhatatlan bizonyítékok.
Izrael Iránt vádolja a merénylet megrendelésével és a Hezbollah libanoni síita szervezetet az elkövetésével. A bolgár hatóságok eddig nem foglaltak állást ebben a kérdésben.
Karadzsova elmondta, hogy tavasszal rekonstruálják a merényletet, hogy megállapítsák, öngyilkos merénylő követte-e el, vagy távirányítással hozták működésbe a pokolgépet. Közölte, továbbra is várják azokat az izraeli jegyzőkönyveket, amelyek a merénylet idején Burgaszban tartózkodó izraeli turisták kihallgatásáról készültek. Őket a merénylet után nem hallgatták ki Bulgáriában.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.