És akkor Orbán azzal fenyeget, hogy ráteszi a kezét a gázcsapra
Trump és Putyin Ukrajnáról tárgyalt; a magyar kormány az építőipar legnagyobbjainak segítene; a májusi hideg reggelek miatt lesz nagyobb az inflációkövető adóemelés.
A parti őrség mentette ki a viharos tengerből azt az öt német turistát, köztük két gyereket, akik egy felfújható csónnakkal látogatták meg a korábban elsüllyedt és még mindig a tengerben heverő Costa Concordia óceánjárót az olasz partoknál.
Átfagyva, a viharos tengeren egy felfújható csónakban hánykolódva talált rá az olasz parti őrség arra az öt német katasztrófaturistára, akik a korábban elsüllyedt Costa Concordia óceánjárót akarták közelebbről is megnézni.
A turisták szintén egy óceánjáróról, a Costa Magicáról érkeztek - amely ráadásul ugyanannak a flottának a tagja, amelynek a Costa Concordia volt - és egy közeli kikötőben béreltek csónakot, hogy megnézzék a még mindig a vízben fekvő hajót. Odafelé nem is volt gond, visszafelé azonban megváltozott a széljárás és viharossá is vált az idő, a csónak bajba került és végül a parti őrségnek kellett a nyaralók segítségére sietnie.
"Elég hülye dolog volt ezt csinálni, szerencséjük van, hogy úgy végződőtt a dolog, ahogy végződött" - mondta a brit Sky csatorna szerint a parti őrség szóvivője, miután a szárazföldön meleg italokkal ellátták az öt németet és biztonságban visszajuttatták őket az óceánjárójukra, amellyel ezután folytatták eredeti utazásukat.
Trump és Putyin Ukrajnáról tárgyalt; a magyar kormány az építőipar legnagyobbjainak segítene; a májusi hideg reggelek miatt lesz nagyobb az inflációkövető adóemelés.
Sikerült ugyan elkerülni a katasztrófát, de a helyzet nem jó.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.