szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Az ország történetében először bebocsátást nyernek a szaúdi nők az úgynevezett Tanácskozó Gyűlésbe (súra). Mindezt a pénteken közzétett két királyi rendelet írja elő.

Az Spa szaúdi hírügynökség pénteken hozta nyilvánosságra Abdallah király két dekrétumának szövegét. Az egyik értelmében ennek a parlamentet helyettesítő testületnek a 20 százalékát ezentúl női képviselők alkotják. A másik rendeletben az uralkodó kijelöli egy újabb időszakra a Tanácskozó Gyűlés tagjait, akik között már nők is vannak.

A nők a férfiakkal egyenrangúan vehetnek részt a súra munkájában, de szigorúan tiszteletben kell tartaniuk az iszlám törvénykezés (saría) előírásait, csak a fejet és az arcot eltakaró női viseletben jelenhetnek meg.

A teremben számukra külön kijelölt helyen ülhetnek, más bejáraton léphetnek be az épületbe, mint a férfiak. A királyi rendelet szerint meghozzák a szükséges intézkedést a súra férfi és női tagjainak teljes elkülönítése érdekében, így külön termeket kell kialakítani a nőknek az imádkozáshoz.

Az "óvatos reformernek" tartott Abdallah 2011. szeptember 25-én ígérte meg, hogy a jövőben szavazati jogot kapnak a nők a helyhatósági választásokon (az ultrakonzervatív abszolút monarchiában csak helyhatósági választásokat szerveznek), jelöltethetik magukat a különféle posztokra, és bekerülhetnek a Tanácskozó Gyűlésbe is.

A tisztségviselők fele kerül be a helyi testületekbe választások útján, a másik felét a kormány nevezi ki. A Tanácskozó Gyűlés összes tagját az uralkodó jelöli ki. Ez az 1992-ben felállított testület ajánlásokat tehet a királyság belső ügyeiben, de nincs ellenőrző szerepe a kormány fölött.

Emberi jogi aktivisták régóta követelik, hogy Szaúd-Arábiában szüntessék meg a nők háttérbe szorítását a társadalomban. Most másodosztályú állampolgárok ugyanis, akiknek férfi rokon beleegyezése nélkül tilos utazniuk, dolgozniuk vagy megoperáltatniuk magukat, és kocsit sem vezethetnek.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!