A három nyugatit, akik arab nyelvtanfolyamon vettek részt Jemenben, december 21-én ejtették túszul fegyveresek a fővárosban, Szanaában, és váltságdíjat követeltek értük - mondta egy belügyminisztériumi illetékes.
"A törzsi tagok eladták három foglyukat az al-Kaidához tartozó elemeknek, azok pedig (a dél-jemeni) Bejda tartományba vitték őket - tette hozzá. "Tárgyalások folynak arról, hogy váltságdíj ellenében kiszabaduljanak."
A SABA állami hírügynökség jelentése szerint Abed Rabbo Manszúr Hádi elnök hétfőn találkozott a finn és az osztrák nagykövettel, és azt mondta, hogy "terrorista csoportok" rabolták el a három külföldit.
December végén egy Közel-Kelet-szakértő az APA osztrák hírügynökségnek nyilatkozva azt mondta, hogy egy illegális fegyverszállítmány miatt rabolhatták el a két finn és egy osztrák állampolgárt.
Amer Albayati szakértő a jemeni sajtóban megjelent értesülésekre hivatkozva elmondta: december közepén a jemeni hatóságok lefoglaltak hétezer, Törökországból származó lőfegyvert, és letartóztatták a Szanaa és a Vörös-tenger között elterülő Húlán tartománybeli törzsek több tagját.
A törzsek azt akarták elérni az emberrablással, hogy a hatóságok a nyugatiak elengedése fejében bocsássák szabadon a letartóztatott törzsbéli társaikat.