„Ebbe a tükörbe nehéz belenézni” – unokájuk fotózta végig Marika és Sándor tízéves búcsúját
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
Öngyilkosságot követett el Hollandiában Alekszandr Dolmatov, a tavaly májusi oroszországi ellenzéki óriástüntetés résztvevője, aki még nyáron politikai menedékkérelmet adott be a nyugat-európai országban.
A kérelmet elutasították, de feltehetően nem ez volt Dolmatov szerda éjjeli tettének oka, mert a nála talált búcsúlevélben személyes okokra hivatkozott - mondta a holland igazságügyi minisztérium szóvivője, Charlotte Menten. Egy orosz emberi jogi szervezet is megerősítette, hogy ügyét még másodfokon is tárgyalni akarták.
Dolmatovot a holland hatóságok egy rotterdami menekültközpontban helyezték el, és a közeljövőben vissza akarták küldeni hazájába.
Vlagyimir Putyin elnök beiktatásának előestéjén, tavaly május 6-án több tízezres ellenzéki felvonulást tartottak, amely után 450 embert előállítottak, köztük Dolmatovot is.
Tucatnyi részvevő ellen folyik nyomozás, több személyt a rendőrség és a tüntetők közötti összecsapás szervezésével, illetve az abban való részvétellel vádolnak. Korábbi sajtóközlések szerint Dolmatov, aki az egyik orosz hadiipari üzem vezető konstruktőre volt, bebörtönzésétől félve menekült Hollandiába.
Dolmatov pártja, a Másik Oroszország egy tagja szerint egyértelmű, hogy az orosz hatóságok közvetve szerepet játszottak az ellenzéki halálában. Alekszandr Averin hozzátette, hogy még meg kell határozni, felelősek-e azért a holland hatóságok is.
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
Szerinte negatív hírverés zajlik a dakotázós megjegyzése nyomán.
Múktkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Igyekeznek javítani a munkaerő-hatékonyságon.
Az ukránellenes felszólalásokban a Fidesz élen járt.
A négy éve veszteséges bababolt most a belvárosban próbál szerencsét.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.