szerző:
MTI

Kairóba érkezett kedden Mahmúd Ahmadinezsád: ő az első iráni elnök, aki az 1979-es iszlám forradalom óta Egyiptomba látogat.

Mohamed Murszi egyiptomi elnök csókkal üdvözölte a kairói repülőtéren a gépből kiszálló Ahmadinezsádot az egyiptomi állami televízió felvételén. Az iráni államfő az Iszlám Együttműködés Szervezetének (OIC) szerdán és csütörtökön Kairóban tartandó csúcsértekezletére utazott az egyiptomi fővárosba. 

Egy ilyen látogatás elképzelhetetlen lett volna a 2011-ben megbuktatott Hoszni Mubarak 30 éves elnöksége alatt, a katonaság támogatását élvező autokrata vezető ugyanis szigorúan őrködött az 1979-ben Anvar Szadat néhai elnök által aláírt egyiptomi-izraeli békeszerződés tiszteletben tartásán, és szorosabb kapcsolatokat ápolt a nyugati nagyhatalmakkal. Egyiptom és Irán egyaránt az OIC tagállama, s az izraeli-egyiptomi békeszerződés aláírása óta nem állnak diplomáciai kapcsolatban egymással. 

Teheráni elutazásakor Ahmadinezsád azt a reményét fejezte ki, hogy látogatása megnyitja az utat a kétoldalú kapcsolatok újrafelvétele előtt. "Megpróbálom megnyitni az utat az Irán és Egyiptom közötti együttműködés fejlesztése előtt"- mondta az IRNA hivatalos iráni hírügynökség jelentése szerint. A látogatás "kétségkívül befolyással lesz a kétoldalú kapcsolatokra" – vélekedett Ahmadinezsád, aki szerint "ha Teherán és Kairó gyakrabban tárgyal egymással regionális és nemzetközi kérdésről, sok tényező megváltozik majd". Ahmadinezsád konkrét nevek említése nélkül közölte, hogy Kairóban "vezetőkkel, politikusokkal, a média képviselőivel, egyetemi tanárokkal és diákokkal" találkozik. 

Mohamed Murszi augusztusban látogatott el Teheránba az el nem kötelezett országok mozgalmának csúcstalálkozójára. Ő volt az első egyiptomi elnök, aki 1979 óta Iránban járt.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
 Így tettek zsebre 2071 milliárdot Mészáros Lőrinc és Szíjj László építőipari cégei

Így tettek zsebre 2071 milliárdot Mészáros Lőrinc és Szíjj László építőipari cégei

Itt a legújabb Ángyán-jelentés Veszprém megyéről: itt is olcsón számították a földet

Itt a legújabb Ángyán-jelentés Veszprém megyéről: itt is olcsón számították a földet

Ezt az öt számot húzták ki a legtöbbször az ötöslottón

Ezt az öt számot húzták ki a legtöbbször az ötöslottón

Támogatni kellett Harvey Weinsteint a bírósági meghallgatáson

Támogatni kellett Harvey Weinsteint a bírósági meghallgatáson

Van valami szokatlan az űr mélyén, ez lehet a mi Naprendszerünk sorsa is

Van valami szokatlan az űr mélyén, ez lehet a mi Naprendszerünk sorsa is

Hatalmas gázrobbanás volt Eperjesen egy panelházban, öten meghaltak

Hatalmas gázrobbanás volt Eperjesen egy panelházban, öten meghaltak