Karolína Peake, a kormány alelnöke a kabinet ülése utáni sajtóértekezleten bejelentette, hogy a katonák az Európai Unió missziója keretében indulnak Afrikába. Maliban fő feladatuk a helyi hadsereg katonáinak kiképzése lesz. Az iszlamista felkelők elleni harcokba nem kapcsolódnak be. A legerősebb ellenzéki párt, a CSSD nem ellenzi a kiképzők Maliba küldését. Ugyanakkor követeli, hogy a cseh katonák valóban csak a kiképzésben vegyenek részt, számuk korlátozott legyen. A párt ragaszkodik a mali misszió időtartamának előzetes meghatározásához is. Bohuslav Sobotka, a szociáldemokraták elnöke előzetes egyeztetésekre hivatkozva azt mondta, optimálisan egy évig lennének a cseh katonai kiképzők Maliban. Franciaország január elején küldött katonákat a nyugat-afrikai Mali kormányának támogatására a radikális iszlamisták elleni harcban.
Beszállnak a csehek a mali háborúba
Csehország katonákat küld Maliba - erről a cseh kormány döntött szerdán. Az ellenzéki Cseh Szociáldemokrata Párt (CSSD) közölte, hogy a cseh katonák bevetése elé a súlyos belső harcoktól szenvedő nyugat-afrikai országban nem fog akadályokat gördíteni.
Ókovács Szilveszter nem fogadja el a menesztését és perelni akar
Egy hónapja még tagadta Ókovács Szilveszter azt, ami miatt hétfőn menesztették
Felszólalt a Parlamentben Ókovács Szilveszter felesége, Forsthoffer Ágnes többször sikertelenül megpróbálta megvonni tőle a szót
Menesztették Feledy Botondot a Külügyi Intézet éléről, a Lázár János tárcájától kapott megbízásával volt gond
Öt kivételével megvan a 60 tankerület új vezetője
Ki veszi meg a magyar magánegészségügyet?
Szentirmai Gábort, a magán-egészségügyi és vállalati tranzakciós szektor elemzőjét, a Heal Partners szakértőjét kérdeztük.
Haraszti Miklós: No More Comeback Kid (wańka-wstańka) in Hungary
A 20 éves olasz srác, akinek a teljesítményére még sokáig fogjuk keresni a magyarázatot
Bár Szijjártó ígért „munkahelyteremtési” támogatást, a BYD szegedi gyára egyelőre hoppon maradt
Az NVVH elárulta, milyen széfeket találtak Seszták Miklós otthonában
Egy éven belül bezárt Rogán-Szendrei Cecília és Sarka Kata hegyvidéki kávézója
Lengyelország megelőző műveletet indított a kalinyingrádi orosz exklávé határánál
Az MNB-botrányban érintett ingatlanmulti Matolcsy-féle vezetése durván túlárazottan üzemeltetett
„A kutyám halála annyira fájt, hogy egy hétig alig ettem, csak a nyakörvét szagolgattam”
Miért érezzük úgy, hogy csak akkor vagyunk szerethetők, ha jól teljesítünk? És hogyan segíthet ezen a terápia?
Huszonnégyen meghaltak, amikor az oroszok lebombáztak egy segélyosztó központot Zaporizzsja közelében
Átalakul a Mészáros-féle MBH Bank felsővezetése
Hat önálló divízió jön létre.