Szerdán agyonlőtték Sokri Belaidot, az Egyesült Demokratikus Nacionalista Párt tunéziai ellenzéki formáció főtitkárát Tuniszban, amikor elhagyta az otthonát. A gyilkosságot terrorcselekménynek nevezte és elítélte Hamadi Dzsebali, az ország kormányfője, valamint Monszef Marzúki államfő is.A lelőtt politikus testvére, Abdel-Madzsid Belaid az iszlamista en-Nahdát (Újjászületést), a kormánykoalíció legerősebb pártját vádolta a gyilkossággal. A konzuli szolgálat honlapján közzétett figyelmeztetésben kiemelték, a tüntetők minden nagyvárosban megtámadták az en-Nahda helyi székházát, a főváros központjában a demonstrálók létszáma pedig kétszer annyi, mint a forradalom napjaiban tüntetőké volt. A belügyi egységek készenlétben állnak, több helyen könnygázzal oszlatják a tömeget - írták. Hangsúlyozták, hogy a hadsereg egyelőre nem avatkozott közbe jelentősebb erőkkel, de a feszültség folyamatosan nő.Felhívták a figyelmet arra is, hogy összecsapások lehetnek, azért azt kérik, hogy aki teheti, halassza el a Tunéziába tervezett utazását. Az utazást a következő napokban, a helyzet rendeződéséig nem javasolja a Külügyminisztérium konzuli szolgálata.
Külügy: legyen óvatos, ha Tunéziába utazik
A Külügyminisztérium konzuli szolgálata óvatosságra inti a Tunéziában tartózkodó vagy oda készülő magyarokat, a szerda reggel az ellenzék egyik vezetője ellen elkövetett terrorista merénylet hatására ugyanis az ország egész területén tömegdemonstrációk robbantak ki.
Bejelentette Magyar Péter, hol lesz az október 23-i központi ünnepség
Molnár Áron: Bayer Zsolt nem tudott elszámolni az NKA-támogatással, végül visszafizette, de újra pályázott és újra nyert
Bayer Zsolt válaszolt Molnár Áronnak: Kívánom, hogy mindenki pont annyi „kárt” okozzon a magyar államnak, mint én
Exit Poll: Putyin pártja vezet az orosz parlamenti választásokon
Exit Poll: Az AfD nyert Mecklenburg-Elő-Pomeránia tartományban
Átalakulnak az okostelefonok: a 4:3 a jó hír, a 900 ezer a rossz
Kármán András: Orbán Viktor nem ért a gazdaságpolitikához
Trump közölte, hogy a washingtoni diadalív katonai komplexum is lesz, lőszerraktárral, drónokkal és mesterlövészekkel
Vitézy Dávid szerint legalább ötezer milliárd forintos többletterhet vállalt az állam az MKIF-szerződés 2023-as módosításával
A vásárban Putyin-pólót áruló mi hazánkos politikus zokon vette, hogy nem mindenkinek tetszenek a portékái
Az eddigi legnagyobb ukrán dróntámadásról számolt be Moszkva polgármestere
Az orosz támadások miatt Magyarországon fog kőolajtermékeket tárolni az ukrán Naftohaz
Az ukrán állami vállalat erről a Mol-lal írt alá megállapodást.