Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Szabadon engedték szerdán Teherán volt főügyészét. Szaíd Mortazávit két nappal korábban vették őrizetbe, egyelőre nem tudni, pontosan miért – közölte az IRNA iráni hírügynökség.
Mortazávit hétfőn magyarázat nélkül vették őrizetbe a hatóságok, amit a hírügynökségek azzal hoztak összefüggésbe, hogy köze volt három, 2009-ben bebörtönzött ellenzéki halálra kínzásához. Akkor Teherán főügyésze volt, és az ő hatáskörébe tartozott az egyik börtön felügyelete.
Utóbbi helyen kínoztak halálra több olyan embert, akit a 2009-es elnökválasztás után szervezett kormányellenes tüntetéseken vettek őrizetbe. Az ellenzéki tüntetők akkor azt hangoztatták, hogy Mahmúd Ahmadinezsád hivatalban lévő elnök választási csalásnak köszönhette újabb mandátumát.
Mortazávi a Human Rights Watch nemzetközi emberjogi szervezet minősítése szerint az emberi jogok legvehemensebb sárba tiprója Iránban. Sokan "a sajtó mészárosának" nevezték, mivel jelentős szerepet játszott több reformszellemű sajtótermék bezárásában és újságírók tucatjainak letartóztatásában.
A szerdai jelentések azonban megállapítják, hogy a volt főügyészt ezúttal nem feltétlenül múltbeli tettei miatt vitték be, hanem inkább azért, mert az iráni hatalmi csatározások középpontjába került. Főügyészi posztjáról egyébként 2009-ben függesztették fel a kínzási ügy miatt, és 2010-ben vizsgálatot indítottak ellene.
Mortazávit az államfőhöz közel álló személynek tartják. Ahmadinezsád súlyos konfliktusba került reformista ellenzékével, akárcsak Ali Laridzsáni parlamenti elnökkel. A konfliktusból a napokban az elnök került ki vesztesen: a parlament több mint 70 százalékos többséggel szavazta meg az Ahmadinezsád támogatását élvező munkaügyi miniszter menesztését.
A politikai közjáték után kattant bilincs Mortazávi csuklóján, aki most a társadalombiztosítási hivatalt vezeti. Ahogy őrizetbe vételéhez, úgy szabadon engedéséhez sem fűztek hivatalos magyarázatot a hatóságok.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.