6 új ötlet a hosszú és egészséges élethez
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei. A területen az utóbbi időben több érdekes és fontos tudományos eredmény is született.
Először engedélyezte az Egyesült Államok veteránügyi minisztériuma, hogy egy homoszexuális katonanő nemzeti temetőben helyezze végső nyugalomra párját.
Eric Shinseki, az Obama-kormány veteránok ügyeiért felelős minisztere hagyta jóvá, hogy a 66 éves Linda Campbell, a légierő nyugállományú tisztje az Oregon állambeli Williamette katonai sírkertben temesse el élettársát, Nancy Lynchildot, aki 64 évesen tavaly decemberben halt meg rákban - jelentette az ABC. A tévécsatorna szerint a két nő 1994 óta élt együtt és 2010-ben kötött házasságot Kanadában, Brit Columbia tartományban.
Linda Campbellnek a házastársa temetéséről szóló kérelmét először elutasították, ezt követően a nő közvetlenül a miniszterhez fordult. Shinseki január végén úgy határozott, jóváhagyja a nyugállományba vonult katona kérelmét, így Linda Campbell halála után együtt nyugodhat élettársával. A tárca közleményében hangsúlyozta, a politikus arra alapozta döntését, hogy meggyőződött arról, az elhunyt és a veterán között elkötelezett kapcsolat volt. Shinseki jóváhagyása nem jelent változást a minisztérium hivatalos irányvonalában, és csak erre az esetre szól - tudatta a tárca.
Noha az Egyesült Államokban visszavonták azt a törvényt, amely megtiltotta, hogy a homoszexualitásukat nyíltan vállalók szolgáljanak a hadseregben, az a jogszabály még mindig hatályban van, amely tiltja a szövetségi kormány számára, hogy törvényesnek ismerje el az azonos neműek közötti házasságot.
A katonai temetőkben kizárólag katonákat, veteránokat és házastársaikat, illetve ritkán a befolyásos közéleti személyiségeket temethetik el.
A Williamette egyike az Egyesült Államokban nyilvántartott 140 nemzeti temetőnek. A leghíresebb ilyen sírkert az arlingtoni Virginia államban. Ott nyugszik többek közt John F. Kennedy elnök is.
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei. A területen az utóbbi időben több érdekes és fontos tudományos eredmény is született.
Sokszor kipróbált eszközökkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány
A legnagyobb orosz aranybányászati cég is Konsztantyin Sztrukové volt.
Magyar Péter felemelkedése önmagában csak az egyik oka annak, hogy a miniszterelnök alatt szemlátomást inog a szék.
A miniszterelnök lánya szerint gyerekei magánéletét állítják célkeresztbe.
A tervet Magyarországra szabták.
Azt még nem tudni pontosan, mi célból.
A fiú fiatalabb testvéreivel játszott, akik magára hagyták, ekkor történt a baj.
Úgy tudni, az Aeroflot Minszkből Moszkvába tartó járatát lőtték meg.