Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
Még idén nyáron megkezdik Pozsonyban az Öreg híd felújítását, amely a szlovák főváros legrégibb hídja. Az átkelőt három éve biztonsági okokból zárták le a közúti forgalom elől. Bár a felújítás 2010-ben megkezdődött, a munka egy évvel később félbeszakadt, azóta a híd csupán a gyalogosforgalom számára hozzáférhető.
A pozsonyi Öreg híd aktuális látványterveit, valamint a felújítással kapcsolatos elképzeléseket a napokban tette közzé a város önkormányzata. A híd 68 millió eurós beruházással (ebből közvetlenül 35 millió eurót költenek a hídra), jórészt európai uniós alapokból újul meg, így az EU megkötései miatt legkésőbb 2015 végéig kellene elkészülnie. Az önkormányzat ennél korábbi időponttal számol: terveik szerint a felújítás legkésőbb idén júliusban megkezdődik, és 2015 nyarára be is fejeződik.
A híd nemcsak látványában, hanem kihasználtságát illetően is megváltozik. Mindkét oldalán egy csaknem öt méter szélességű sétányt alakítanak ki, középső szakaszán pedig a közúti forgalom helyét villamossínek veszik át. A megvalósítás Után Pozsonynál először fogja összekötni villamosforgalom a Duna két partját, azaz a régi városrészt és Ligetfalut (Petrzalka), illetve az ottani lakótelepet, amely a legnagyobb a régióban, de tömegközlekedéssel egyelőre csak autóbusszal megközelíthető.
Az Öreg híd felújításának tervei az 1990-es évek végére nyúlnak vissza: akkor derült ki, hogy az építmény jelenlegi, még az ötvenes években készült tartószerkezete renoválásra szorul. Később a híd egyik tartópillérébe egy folyami hajó ütközött, ez is siettette a munkálatok megkezdését, azok mégis tovább késtek. 2008-ban a hidat részben lezárták a forgalom elől, ezután már csak a tömegközlekedés autóbuszai használhatták 2010 májusáig, amikor az építményt kritikus állapota miatt teljesen lezárták, és már csak gyalogosok mehettek át rajta.
A mostani Öreg híd elődjét, a Ferencz József hidat 1890-ben adták át a forgalomnak, később többször átnevezték, a második világháború végén a visszavonuló német hadsereg felrobbantotta. Romjain épült újjá az akkor Vörös hadsereg hídjának nevezett építmény, amely a rendszerváltás óta az Öreg híd nevet viseli.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.