A szervezetek a szerződésnek azt a pontját nehezményezik, amely szerint Japánnak az átlagosnál tíz évvel tovább kell jogdíjat fizetnie a háború előtt és alatt kiadott külföldi dalok, regények és képzőművészeti alkotások után az Egyesült Államoknak, Nagy-Britanniának, Franciaországnak és további tizenkét győztes államnak.

A rendelkezés értelmében a szigetországnak még évtizedekig kell fizetnie Charlie Chaplin, Edith Piaf, Billy Strayhorn, Duke Ellington és számos más zenész dalainak használatáért.

A japán írók, zeneszerzők és kiadók érdekvédelmi szervezete, a JASRAC Kisida Fumio külügyminiszterhez eljuttatott levelében arra kérte a kormányt, hogy kezdjen tárgyalásokat a büntetés eltörléséről. A JASRAC és más szerzői jogi szervezetek abban reménykednek, hogy a revizionistának tartott miniszterelnök, Abe Sindzó kész lesz erélyesen fellépni érdekükben.

A JASRAC számításai szerint a rendelkezés 2012-ben 160 millió jenes (mintegy 373 millió forintra rúgó) pluszkiadást okozott a szigetországnak. A regények és filmek számbavételével az összeg ennek többszöröse lehet.

A japán jog szerint a szerzői jogok 50 évvel az alkotó halála után elévülnek, de az érintett 15 ország művészeinek munkái után ennél átlagosan 3000 nappal tovább kell jogdíjat fizetni. A büntetőrendelkezés oka, hogy Japán a világháború alatt nem védte az érintett államokból származó alkotások szerzői jogait, és nem fizette meg az azok után járó jogdíjak teljes összegét.

A II. világháborút követően más vesztes hatalmakat, így Olaszországot és Németországot is hasonló büntetéssel sújtották, ám előbbi ország az Európai Közösség létrejöttével mentesült az alól, utóbbi pedig az érintett államokkal folytatott kétoldalú tárgyalások útján rendezte a kérdést.

Az Aszahi Simbun forrásai szerint Japán is kétoldalú tárgyalások mentén mentesülhet a büntetés alól, mivel a békeszerződés megváltoztatására kevés az esély.