szerző:
MTI

Legkevesebb százötven embert raboltak el és öltek meg a mexikói biztonsági erők a drogkartellek ellen folytatott kíméletlen háború elmúlt hat évében - állítja a Human Rights Watch (HRW) nemzetközi emberi jogi szervezet.

Szerdán közzétett jelentésében a szervezet beszámolt arról, hogy 2007 óta 149 olyan mexikói esetet dokumentáltak, amelyben a hatóságok kezére került embert elfogása után többé nem látta senki. A HRW rámutatott arra is, hogy Felipe Calderón 2006 és 2012 között hivatalban lévő kormánya nem vizsgálta ki megfelelően ezeket az eseteket. A jelentés több példán szemlélteti a mexikói drogháború "katasztrofális" visszásságait.

Maria Orozco 56 éves boltos például három éve nem tud semmit a fiáról, akit munkatársaival együtt vezettek el katonák egy nightclubból, és azóta nincs hír hollétükről. Az asszony szerint a történteket egy biztonsági kamera felvétele is tanúsítja. "Valaha úgy tekintettünk a hadseregre mint szuperhősökre", de "ma már az egész ország lelke" ellenük fordult - mondta.

Az emberi jogi szerezet a katonai igazságszolgáltatási rendszer reformjára szólította fel Enrique Pena Nietót, Mexikó tavaly decemberben beiktatott új elnökét. A HRW adatai szerint a fegyveres erők 2007 és 2012 között csaknem 5000 büntetőügyi vizsgálatot indítottak, és mindössze 38 végződött ítélettel.

Pena Nieto korábban ígéretet tett arra, hogy elődjétől eltérő módon fog fellépni a kábítószerkereskedő-bandák ellen, és a nyílt konfrontáció helyett inkább az erőszakos bűncselekmények visszaszorítására helyezi a hangsúlyt.

A Propuesta Civica nevű mexikói polgári szervezet tavaly év végén létrehozott egy adatbázist, amely hivatalos információkat tartalmaz a latin-amerikai országban az utóbbi hat évben eltűnt mintegy 20 ezer személyről, akik között rendőrtisztek, háziasszonyok, ügyvédek, diákok és üzletemberek egyaránt vannak.

Mostani jelentésében a HRW példaként említette azt a 20 embert, akit a rendelkezésre álló bizonyítékok szerint a haditengerészet vett őrizetbe 2011 júniusában és júliusában három észak-mexikói államban. Bár a mexikói haditengerészet először tagadta az áldozatok elrablását, később elismerte, hogy néhányukkal kapcsolatba került közvetlenül az eltűnésük előtt. 

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Sírva vette át a lovagkeresztet Fodor Zsóka, akit sokan Magdi anyusként ismernek

Sírva vette át a lovagkeresztet Fodor Zsóka, akit sokan Magdi anyusként ismernek

Felhős lesz a hosszú hétvége

Felhős lesz a hosszú hétvége

Swing- és dzsesszkoncertekkel készül a Müpa a nyár végén

Swing- és dzsesszkoncertekkel készül a Müpa a nyár végén

Blokkláncok és bányagépek: mindennek van nyoma

Blokkláncok és bányagépek: mindennek van nyoma

Eladó a Porsche legendás első autója

Eladó a Porsche legendás első autója

Ashley Cole visszavonul

Ashley Cole visszavonul