Figyelmeztetés volt a meteoreső az orosz államfő szerint

A cseljabinszki meteorit becsapódása lecke volt az egész emberiségnek – közölte az orosz miniszterelnök, aki szerint közös erővel kell keresni a megoldásokat az ilyen természeti jelenségek okozta fenyegetések elhárítására.

  • MTI
Figyelmeztetés volt a meteoreső az orosz államfő szerint

Miközben az emberiség "szép gépeket, épületeket és fegyvereket gyárt", és a civilizáció fejlődik, kiderül róla, hogy könnyen sebezhető, és a hollywoodi akciófilmekben gyakran látható jelenetek tulajdonképpen nem is a sci-fi műfajához tartoznak – mondta Dmitrij Medvegyev az O Globo című brazil napilapnak adott interjúban.

Medvegyev szerint szerencsére senki sem halt meg, de mindez sokkal rosszabbul is végződhetett volna. "Valóban a világűrben élünk, és különféle váratlan dolgok érhetnek minket" – mondta Medvegyev, aki szerint a cseljabinszki meteoritbecsapódás bizonyos tekintetben lecke volt az egész emberiségnek, és egy újabb figyelmeztetés, hogy egyes veszélyeket az emberiség csak közös erővel képes elhárítani.

Az Izvesztyija című orosz lap csütörtökön azt írta, Dmitrij Rogozin miniszterelnök-helyettes Medvegyevhez írt levelében úgy foglalt állást, hogy világméretű összefogásra van szükség az aszteroidák és meteoritok esetleges becsapódása ellen. Arra hívta fel a figyelmet, hogy az elkövetkező évtizedekben két kisbolygó is veszélyes távolságban fogja megközelíteni a Földet.

Embereket mentett a tűzből az elítélt gyilkos Szabó Zoltán, aztán tarkón lőtte a szomszédját, akinek végül szintén megmentette az életét

Szabó Zoltán és gyerekkori barátja a nyolcvanas években hidegvérrel ölt meg egy nőt, de életfogytiglani büntetéséből végül csak tíz évet ült le, mert a kigyulladt szegedi bútorgyárban hősiesen helyt állt. 2015-ben aztán tisztázatlan körülmények között fejbe lőtte Nagy Jenőt, akinek az életét végül ő maga mentette meg. Egy gyerekkorától brutális bűnöző furcsa karrierje.