A hivatalos IRNA hírügynökség jelentése szerint Mohammed Haszan Námi, akit a múlt héten jelölt az államfő a hírközlési és informatikai minisztérium élére, 177 igen szavazatot kapott a törvényhozásban. A 290 képviselő közül 243 volt jelen a voksoláson.Námi a harmadik katonai hátterű miniszter az Ahmadinezsád-kormányban Ahmed Váhidi tábornok, a védelmi tárca birtokosa és Musztafa Mohammed Nadzsár belügyminiszter után.Haszan Námi államigazgatásból doktorált a phenjani Kim Ir Szen Egyetemen. Volt már az iráni védelmi miniszter helyettese és a hadsereg helyettes vezérkari főnöke is. Folyékonyan beszél angolul, s állítólag ő áll Irán országos intranetprogramja mögött.
Észak-Koreában tanult katona került az iráni kormányba
Az iráni parlament jóváhagyta kedden egy Észak-Koreában tanult volt katonatiszt kinevezését Mahmúd Ahmadinezsád elnök kormányának egyik kulcsposztjára.
Nagy Elek kamarai elnök az Orbán-féle digitális polgári körről: Ezt én sem láttam előre
Kapitány István akart lemondani, végül államtitkára távozott
Telex: Volt pillanat, amikor Kapitány István távozása reálisnak tűnt
Mennyire kínos összekeverni a férjedet az elnökkel? – katasztrofális lett Trump új fehér házi szóvivőjének bemutatkozása
Mi lehetett a pápa tüdejében, és mik a gyógyulás esélyei?
Hogyan fűtötték fel a francia bolti hűtőket akár 80 fokig?
Molnár Áron: Több tízmillió forint közpénzt kapott két Pócs Jánoshoz köthető egyesület ugyanarra a rendezvényre
Magyar Péter elmondta, mit vár Zelenszkijtől a brüsszeli megbeszélésükön
Lemondott az államtitkár, de közben újabb pozíciók találnak gazdára az energetikában: meglepően alakul a kormány kirakója
„Én szeretem szorítón belül az erőszakot, a vért” - BAZI NAGY MAGYAR BOXBALHÉ 2. rész
„Micimackó, akármi történik, ugye, te meg fogsz érteni?” – 100 éve ad feladatot a micimackológusoknak a csacsi öreg medve története
Képeken az esőhiány miatt szinte teljesen kiszárított Tisza-tó
A tó vízszintjét azután csökkentették, hogy veszélybe került Szolnok ivóvízellátása.