szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Genetikusok is megbecsülték az Iliász keletkezésének korát. A brit és amerikai kutatók az emberi gének mutációinak végigkövetéséhez hasonló módszert használtak, csak éppen gének helyett a szavak változását figyelték. Végeredményül időszámítás előtt 762-őt kaptak, plusz-mínusz 50 évvel.

Mindez egybevág, mondhatni megerősíti az eddigi, történészi becsléseket a mű keletkezési idejéről, biztosat azonban nem lehet tudni, de még azt sem, hogy élt-e egyáltalán Homérosz, és hogy volt-e valóban trójai háború.

Bár a megrögzött Trója-kutató Heinrich Schliemann a 19. században feltárt a mai Törökország északnyugati részén egy erődromot, és bizonyítékokat lelt arra, hogy a helyen az időszámítás előtti 12. században háború dúlt, ám hogy az Trója és egy idegen hatalom között folyt-e, vagy belharc volt, nem tudni.

Azt viszont igen, hogy az Iliász évszázadokkal később íródott. Mark Pagel, az angliai Readingi Egyetem evolúció-szakértője észak-amerikai tudósokkal - Eric Altschuler genetikussal és Andreea S. Calude nyelvésszel - nyomozta genetikai kutatómódszerrel az Iliászt. Pagel szerint ez nem meglepő.  

"A nyelvek ugyanolyan rendkívülien viselkednek, mint a gének. Megpróbáltuk feltérképezni a nyelvi evolúció szabályszerűségeit, és tanulmányoztuk Homérosz szókincsét, szóhasználatát. Az elemzéshez Morris Swadesh amerikai nyelvész jó fél évszázada összeállított szógyűjteményét vettük alapul. Ezen a nagyjából 200 tételes listán olyan szavak vannak, amelyek minden nyelvben, minden kultúrában fellelhetők, például testrészek, színek, rokoni kapcsolatok kifejezései. Az Iliászban 173 swadeshi alapszó fordul elő - idézte a Life Science amerikai hírportál Pagelt. 

A kutatók megvizsgálták a kiszitált szavak múltját - az Íliász keletkezéséhez képest - egészen a trójai háború koráig visszanyúlón, továbbá a szavak változásait az Iliász megszületésétől egészen napjainkig, így a hettiták nyelvétől kezdve a modern görögig tanulmányozgatták őket.

 

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!