A Samsung idei legnagyobb durranásai: új telefonok és órák is jöttek, figyelemreméltóan vékony lett a Fold7
Három új telefonnal és három új okosórával állt elő idén nyári Samsung Unpacked eseményén a legnagyobb androidos gyártó.
Több mint 250 port-szaídi lakos sérült meg vasárnap a rendőrökkel való összecsapásokban az egyiptomi egészségügyi minisztérium szerint.
A zavargás azután tört ki a Szuezi-csatorna északi végén álló városban, hogy a belügyminisztérium bejelentette: elszállítják a városból a 2012. februári port-szaídi labdarúgó-mérkőzés utáni, 74 emberéletet követelő zavargások 39 vádlottját.
E vádlottak ügyében szombaton hirdetnek ítéletet. Januárban 21 embert, többségükben a helyi futballcsapat szurkolóit ítélték halálra ugyanebben az ügyben, egy előző tárgyalás során. Az ítélethirdetés után kitört zavargásokban legalább negyvenen haltak meg.
Vasárnap tüntetők kövekkel és gyújtópalackokkal dobáltak meg egy port-szaídi rendőrőrsöt. A rendőrök könnygázt vetettek be. A rendőrség előzőleg tudatta közleményben, hogy az újabb erőszakos cselekmények megelőzése érdekében őrizeteseket szállítanak el a városból, mindenekelőtt a 39 vádlottat.
Három új telefonnal és három új okosórával állt elő idén nyári Samsung Unpacked eseményén a legnagyobb androidos gyártó.
A HVG információi szerint egyre több a hasonló ügy.
Kiara Lord posztolt egy szelfit.
Az ír rapegyüttes Izrael-ellenes jelszavakat hangoztatott.
A friss jelentés szerint ki kellett volna zárni az MNB-elnök fiának barátja, Somlai Bálint cégét.
A világ valaha élt leggazdagabb emberének nevét Nyugat-Afrikán kívül szinte senki nem hallotta, de mi a helyzet a többiekkel?
Az 51 éves brit szakember húsz éven át dolgozott a Red Bullnál.