Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
Az Egyesült Államok megfelelő eszközökkel rendelkezik ahhoz, hogy megakadályozza Iránt az atomfegyver kifejlesztésében, és minden megoldást napirenden tart – közölte Barack Obama csütörtökön.
"Úgy véljük, Iránnak alig több mint egy évre van szüksége atomfegyvere kifejlesztéséhez, de természetesen nem fogunk várni az utolsó pillanatig" – mondta az amerikai elnök egy héttel izraeli látogatása előtt az izraeli kettes csatornának adott interjúban.
"Amikor kikérem 'Bibi' (Benjámin Netanjahu izraeli kormányfő) véleményét, mint ahogyan az elmúlt években is tettem a téma kapcsán, ugyanaz lesz az üzenetem, mint korábban: ha diplomáciai úton meg tudjuk oldani, az tartósabb megoldás lesz" – mondta az Egyesült Államok elnöke. "Ellenkező esetben továbbra is napirenden tartunk minden megoldást" – tette hozzá Obama.
"Célunk, hogy Iránnak ne legyen atomfegyvere, amellyel Izraelt fenyegethetné vagy fegyverkezési versenyt indíthatna el a térségben, mivel a térség így rendkívül veszélyessé válna egy olyan időszakban, amikor amúgy is sok minden történik itt" - mutatott rá az elnök. Az iráni atomprogram várhatóan az egyik legfontosabb kérdés lesz Obama elnökségének első, március 20-án kezdődő izraeli látogatása alatt.
Izrael több alkalommal is azzal fenyegetőzött, hogy az atombomba előállítását megelőzendő katonai csapást mér Iránra, míg az Egyesült Államok szerint több időt kell hagyni, hogy a diplomácia és a gazdasági szankciók megtegyék a magukét.
Obama arról is beszélt az izraeli kettes csatornának, hogy egyelőre nem áll szándékában szabadon engedni Jonathan Pollard amerikai hírszerzési elemzőt, aki 25 éve ül börtönben a zsidó államnak való kémkedés miatt, és akinek számára sajtóértesülések szerint Netanjahu kormányfő levélben kért tőle kegyelmet.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.