„Ha rendes nyugdíjat kapnánk, nem lenne szükség a 30 ezer forintra” – miért dolgozik több mint százezer nyugdíjas Magyarországon?
Tavaly már 125 ezer fölé nőtt a nyugdíj mellett dolgozók száma.
Nem lesz szociáldemokrata-kommunista kormánykoalíció a következő parlamenti választások után Csehországban.
Erről a jövő májusban esedékes csehországi képviselőházi választások nagy esélyesének tartott Cseh Szociáldemokrata Párt (CSSD) tisztújító kongresszusának záró napján, a morva-sziléziai Ostravában döntöttek a küldöttek. A szavazáson gyakorlatilag egyhangúan elutasították azt a javaslatot, hogy a párt helyezze hatályon kívül az 1995-ben elfogadott úgynevezett bohumíni nyilatkozatot, amely megtiltja, hogy a CSSD választási győzelme esetén kormánykoalícióra lépjen Cseh- és Morvaország Kommunista Pártjával (KSCM).
A pártkongresszus úgy döntött, hogy választási győzelem esetén a szociáldemokraták egyszínű, akár kisebbségi kormány megalakítására tesznek kísérletet.
Tavaly már 125 ezer fölé nőtt a nyugdíj mellett dolgozók száma.
Eltűnhet a Revolut egyik előnye, ha a cég számára kellemetlen módon értelmezik a nemrég elfogadott, Sulyok Tamás aláírására váró törvényt.
A sérültnek élete végéig jár ingyen az összkomfortos lakás.
A Bonbonetti irodákat is fog építeni.
Rendkívül értékes lehet a Magyar Stratégiai Zrt. nevű cég tulajdonában álló ingatlan.
Tizenkét devizahiteles ügyben vizsgálja felül a Kúria a saját korábbi határozatát.