Panorámafotón látható a Mars

A Mars felszínén tehetnek körutazást az érdeklődők annak a panorámafotónak köszönhetően, amelyet az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) képeiből állítottak össze.

  • MTI MTI
Panorámafotón látható a Mars

A 2 gigapixeles képet Andrew Bodrov, az észtországi Tallinnban élő profi panorámafotós készítette több száz különböző felvételből. A felhasznált képeket 17 kamera vette fel a Curiosity Rover fedélzetéről, majd sugározta vissza több millió kilométer távolságba a Földre. 


A panorámakép nagy részét 100 milliméteres lencséjű kamerákkal rögzítették, de további felvételeket készítettek 34 milliméteres lencséjű kamerákkal is - közölte a projekt kommunikációjával foglalkozó cég. 

"Ez a legnagyobb panoráma tájkép fotó, amelyet világűrben készült felvételekből állítottak össze. Nagyon izgalmas másoknak is megadni a lehetőséget, hogy eddig soha nem látott közelségből és részletességgel megcsodálhassák a Marsot" - idézi a közlemény Jeffrey Martint, a 360Cities alapítóját.

Milyen hatása lehet az új, 3 százalékos kamatozású lakásvásárlási hitelnek?

Orbán Viktor bejelentése alapján 3 százalékos kamatozás mellett kaphatnak lakáscélú jelzáloghitelt azok, akik első ingatlanjukat vásárolnák meg. De mennyit nyerhetnek az érintettek az új kölcsön indulásával? Hogyan hathat az új támogatás a lakáspiacra? Milyen feltételei lehetnek? A Bankmonitor szakértői elemezték a bejelentést.