szerző:
MTI

A védelmi miniszter vasárnap rendelte el, hogy a japán hadsereg semmisítsen meg minden, az ország területét veszélyeztető észak-koreai rakétát. Az elhárítórakétát a császári palota közelében helyezték el.

Egy Patriot PAC-3 légvédelmi rakétát telepített Tokió belvárosába kedd reggel a japán védelmi minisztérium az Észak-Korea esetleges ballisztikusrakéta-kilövése elleni védekezés jegyében.

Az elhárítórakétát a császári palota közelében helyezték el. A japán légierő további két PAC-3-as légvédelmi rendszert készül telepíteni a japán fővárosba, amelyek a szigetország második védelmi vonalát képezik majd a korábban a Japán-tengerre kivezényelt, Aegis rakétaelhárító-rendszerrel felszerelt rombolók mellett.

Onodera Icunori védelmi miniszter vasárnap rendelte el, hogy a japán hadsereg semmisítsen meg minden, a szigetország területét veszélyeztető észak-koreai rakétát, miután dél-koreai értesülések szerint Phenjan a héten újabb kilövést készül végrehajtani.

Szöuli kormányzati források szerint Észak-Korea a múlt hét végén két, közepes hatótávolságú Musudan rakétát szállított keleti partvidékére, amelyeket állítólag mobil kilövőállásokra helyeztek fel. 

Japán lapoknak nyilatkozó kormányzati források szerint nincs nagy valószínűsége, hogy egy Észak-Koreából induló támadás veszélyeztetné a szigetországot, de a japán hadsereg minden esetleges válsághelyzetre felkészül Phenjan háborús retorikája miatt.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Nagyon fél a kudarctól, ezért rengeteget dolgozik a 60 éves Rudolf Péter

Nagyon fél a kudarctól, ezért rengeteget dolgozik a 60 éves Rudolf Péter

Visszajön a koranyár, 26 fok is lehet a jövő héten

Visszajön a koranyár, 26 fok is lehet a jövő héten

Ez már a jövő: egy robotot majdnem teljesen beborítottak mesterséges bőrrel

Ez már a jövő: egy robotot majdnem teljesen beborítottak mesterséges bőrrel

Folyamatosan nő a külföldi hallgatók száma Magyarországon

Folyamatosan nő a külföldi hallgatók száma Magyarországon

Will Smith szívesen játszana egy filmben a fiatal Marlon Brandóval

Will Smith szívesen játszana egy filmben a fiatal Marlon Brandóval

Születésnapi különleges sportautó készült az egyik legélvezetesebb Porschéból

Születésnapi különleges sportautó készült az egyik legélvezetesebb Porschéból