Özvegye keddi tájékoztatása szerint Sampedro hétfőn hunyt el madridi otthonában. Az író és közgazdász hevesen ellenezte a neoliberalizmust, úgy vélte, ez okozza a nyugati társadalmak vesztét. "Emberbarátibb és szolidárisabb" gazdasági berendezkedést szorgalmazott. A Népek Törvényszéke nevű nemzetközi csoport tagjaként a Világbankról és a Nemzetközi Valutaalapról szólva többször is úgy fogalmazott, hogy noha a világ teljesen megváltozott a két szervezet alapítása óta, az intézmények változatlan formában kínálják a régi recepteket. Bírálta, hogy a gazdagság koncentrálódása megy végbe, miközben terjed a szegénység. Kritizálta a katonai kiadások magas szintjét is.Íróként is nagy névre tett szert, munkásságát számos díjjal ismerték el hazájában.
Meghalt a spanyol "felháborodottak" egyik vezető alakja
Elhunyt José Luis Sampedro neves spanyol író, közgazdász, az utóbbi években alakult felháborodottak mozgalmának vezető alakja. Kilencvenhat éves volt.
„Gyakran a nulla nyelvtudással induló tanulóink használják a legmagasabb szinten az angolt” – kinek való a két tanítási nyelvű iskola?
Dubajból érkezett haza Mészáros Lőrinc és családja
Orbán a Felcsút honlapján magyarázza, hogy miért járt 45 milliárd tao-támogatás a felcsúti focinak
Manapság ritkán nyilvánul meg ilyen hosszú szövegben a volt kormányfő.
Felnőtt gyerekek élesztik újra az egyszer már elpusztult játékpiacot
A világ legnagyobb iparági monstruma él, átalakul, és virul.