szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Erős földrengés rázta meg szombat hajnalban Japán középső részét, Oszaka és Kóbe kikötővárosok környékén - közölte a japán meteorológiai intézet. A természeti csapásban legkevesebb 24 ember megsérült, de a rengés nem okozott komoly károkat.

A 6,3-es fokozatú földmozgás fészke a japán fősziget, Honsú és a kisebb Sikoku között lévő Avadzsi-sziget alatt volt, öt-tíz kilométer mélyen. A rengést Honsú nyugati partvidékének nagy részén érezni lehetett. A rendőrség országszerte 24 ember sérüléséről számolt be. Hjógo prefektúrában - ahol a földrengés epicentruma is volt - egy 74 éves idős nő combnyaktörést szenvedett. Valamivel északabbra, a Japán-tenger partján (keleti partvidék) fekvő Fukui prefektúrában egy 82 éves nőnek tört el a lába.

Avadzsi városában egy szennyvízcsatorna tört el, Oszakában pedig leomlott egy fal, a föld több helyen megrepedt, de Szuga Josihide kormányszóvivő megerősítette, hogy a hajnali fél hat után bekövetkezett földrengés a jelentések szerint nem okozott komolyabb károkat.

1995 januárjában 7,2 erősségű földrengés volt ugyanebben a körzetben, az 6400 halálos áldozatot követelt, a legtöbbet Kobéban.

A szombat hajnali természeti csapás után átmenetileg leállították a térségben a vonatközlekedést, és az Oszakai-öbölben egy mesterségesen szigeten üzemelő Kansai nemzetközi repülőtér sem indított és fogadott járatokat - közölte az NHK japán televízió.

Az oszakai repülésügyi hivatal egyik alkalmazottja tévedésből a fenyegető észak-koreai rakétatámadás esetére előkészített riasztást adta ki a rengésriasztás helyett, összesen 87 repülőtéri hivatalt értesítve. A téves riasztást hat perccel később visszavonták. A phenjani kommunista rezsim hetek óta katonai csapással fenyegeti Dél-Koreát, Japánt és az Egyesült Államokat. Legutóbb, pénteken nukleáris megtorlással fenyegette meg Tokiót arra az esetre, ha lelőné Észak-Korea valamelyik rakétáját, vagy bármilyen módon beavatkozna egy esetleg kirobbanó konfliktusba a Koreai-félszigeten.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!