Vér és vádaskodás Venezuelában az elnökválasztás után

A venezuelai elnökválasztáson győztesnek kihirdetett Nicolás Maduro azt mondta: kemény kézzel fog bánni azokkal, akik erőszakot szítanak és puccsot akarnak végrehajtani. Így reagált a politikus az ellenzéki tüntetésekre. Az ellenzék elnökjelöltje szerint az utcai összecsapásokat a kormány szervezi.

  • MTI MTI
Vér és vádaskodás Venezuelában az elnökválasztás után

A keddi tüntetéseken a főügyész szerint heten haltak meg a fővárosban, Caracasban és az ország más városaiban. Luisa Ortega részleteket még nem közölt, de azt mondta, hogy egyszerű dolgozók az áldozatok, azt sugallva ezzel, hogy az összecsapásokért a jobboldali ellenzék a felelős.

Nicolás Maduro a televízióban bejelentette, hogy nem engedélyezi az ellenzék Caracas központjába, szerdára meghirdetett tömeggyűlését, ahol ismét a szavazatok újraszámlálását követelnék.

"Maguk nem fognak Caracas központjába menni, hogy halottakkal és vérrel telítsék, ezt nem fogom megengedni" - jelentette ki Maduro, "fasiszta" ellenzékieket emlegetve.

Az ellenzék elnökjelöltje, Henrique Capriles egy keddi Twitter-üzenetében ismét illegitimnek minősítette Maduro elnöki hatalmát, és azt állította, hogy a kormány szervezi az utcai összecsapásokat, mert az erőszakra hivatkozva el akarja kerülni a szavazatok újraszámlálását. "A törvénytelen (elnök) és a kormánya adott parancsot az erőszakra, hogy elkerülhesse a szavazatszámlálást. Ők a felelősek" – üzente.

Milyen hatása lehet az új, 3 százalékos kamatozású lakásvásárlási hitelnek?

Orbán Viktor bejelentése alapján 3 százalékos kamatozás mellett kaphatnak lakáscélú jelzáloghitelt azok, akik első ingatlanjukat vásárolnák meg. De mennyit nyerhetnek az érintettek az új kölcsön indulásával? Hogyan hathat az új támogatás a lakáspiacra? Milyen feltételei lehetnek? A Bankmonitor szakértői elemezték a bejelentést.