Ugyancsak 75 százalék azok aránya, akik úgy látják, hogy a külföldiek elveszik a csehek munkáját - derült ki abból az országos felmérésből, amelyet a közelmúltban készített a STEM akadémiai közvélemény-kutató intézet.Az önálló Cseh Köztársaság megalakulásakor, 1993-ban 78 500 külföldi állampolgár élt az országban. Ez a szám mára a hatszorosára emelkedett, a tavalyi év végén 438 000 külföldi élt tartózkodási engedéllyel Csehországban. Ezek közül mintegy 310 ezerre tehető a gazdaságilag aktívak száma, azoké, akik álláskeresőként, vagy foglalkoztatottként megjelennek a munkaerőpiacon. Közülük mintegy 90 ezren vállalkozóként keresik a kenyerüket.Miután a pénzügyi-gazdasági válság következtében Csehországban emelkedik a munkanélküliség - jelenleg 9-10 százalék körül mozog - változik a lakosság hangulata is a külföldi munkavállalókkal szemben. Erősen idegenellenes hangulat tapasztalható az alacsony képzettségűek és a nyugdíjasok körében.A STEM felmérése szerint a megkérdezettek 45 százaléka azt vallja, hogy korlátozni kellene a külföldiek munkavállalását az országban. Ugyanakkor a vállalkozók szívesen alkalmazzák a külföldieket, mert általában kisebb fizetéssel is beérik, mint a cseh állampolgárok.Közgazdászok azt állítják, hogy a csehországi gazdaságnak szüksége van a külföldi munkaerőre. Ezt a véleményt a felmérés szerint csak az emberek egyharmada osztja.A Csehországban dolgozó külföldiek többsége, mintegy 60 százaléka három országból, Ukrajnából (118 ezer), Szlovákiából (80 ezer) és Vietnamból (60 ezer) érkezett.
A csehek szerint túl sok külföldi dolgozik náluk
Túl sok külföldi dolgozik az országban - véli egy felmérés szerint a csehek háromnegyede.
Ókovács Szilveszter nem fogadja el a menesztését és perelni akar
Egy hónapja még tagadta Ókovács Szilveszter azt, ami miatt hétfőn menesztették
Felszólalt a Parlamentben Ókovács Szilveszter felesége, Forsthoffer Ágnes többször sikertelenül megpróbálta megvonni tőle a szót
Menesztették Feledy Botondot a Külügyi Intézet éléről, a Lázár János tárcájától kapott megbízásával volt gond
Öt kivételével megvan a 60 tankerület új vezetője
Ki veszi meg a magyar magánegészségügyet?
Szentirmai Gábort, a magán-egészségügyi és vállalati tranzakciós szektor elemzőjét, a Heal Partners szakértőjét kérdeztük.
Haraszti Miklós: No More Comeback Kid (wańka-wstańka) in Hungary
A 20 éves olasz srác, akinek a teljesítményére még sokáig fogjuk keresni a magyarázatot
Bár Szijjártó ígért „munkahelyteremtési” támogatást, a BYD szegedi gyára egyelőre hoppon maradt
Az NVVH elárulta, milyen széfeket találtak Seszták Miklós otthonában
Egy éven belül bezárt Rogán-Szendrei Cecília és Sarka Kata hegyvidéki kávézója
Lengyelország megelőző műveletet indított a kalinyingrádi orosz exklávé határánál
Az MNB-botrányban érintett ingatlanmulti Matolcsy-féle vezetése durván túlárazottan üzemeltetett
„A kutyám halála annyira fájt, hogy egy hétig alig ettem, csak a nyakörvét szagolgattam”
Miért érezzük úgy, hogy csak akkor vagyunk szerethetők, ha jól teljesítünk? És hogyan segíthet ezen a terápia?
Huszonnégyen meghaltak, amikor az oroszok lebombáztak egy segélyosztó központot Zaporizzsja közelében
Átalakul a Mészáros-féle MBH Bank felsővezetése
Hat önálló divízió jön létre.