A málló sárkányfogak, egy Kreml-közeli klán és persze Putyin – miért halhatott meg az orosz miniszter?
Egy komoly korrupciós ügy állhat a hátterében annak, hogy meghalt Roman Sztarovojt volt orosz közlekedési miniszter.
A bostoni merénylettel gyanúsított Dzsohar Carnajev kazah diáktársainak szüleit sokkolták a történtek, és fiaik ártatlanságát hangoztatták a Rosszija 24 orosz hírtelevízió csütörtöki adásában.
Az oroszországi közösségi oldalakon élénk vita tárgya Azamat Tazsajakov és Diasz Kadirbajev őrizetbe vétele. A két kazah egyetemistát azzal vádolják, hogy félre akarták vezetni a hatóságokat és eltüntették a bostoni robbantás bizonyítékait.
Az amerikai hatóságok szerint a kazah fiatalok Dzsohar Carnajev kérésére a massachusettsi egyetem dartmouthi kollégiumi szobájából egy laptopot és legalább egy hátizsáknyi kiürített petárdát, valamint a pokolgép előállításához felhasznált vazelint is elvittek.
Az Eho Moszkvi rádió honlapján vezetett bejegyzések szerzőinek egyike szerint a két diák nyilvánvalóan nem terrorista: "csupán ravasz fickók, akik ingyenreklámot kapnak minden csatornán, aztán majd még néhány millió dollárt kiperelnek a rendőrségtől a törvénytelen őrizetbe vétel miatt".
A Rosszija 24 állami hírtelevízió adásában elhangzott, hogy Diasz Kadirbajev Kazahsztán volt fővárosában, Almatiban nőtt fel, az Arkhimédész nevű matematika oktatására szakosodott elitiskolát végezte el, majd az Egyesült Államokba utazott, ahol a Massachusettsi Műszaki Egyetemre került. Szereti az autókat, zenét írt. Nem volt rá jellemző az erőszakosság.
Diasz apja meg van győződve fia ártatlanságáról. "Egyszerűen sokkol az ellene felhozott vád" - mondta Murat Kadirbakev. Arról is beszámolt a tengrinews.kz kazah híroldalnak, hogy utoljára februárban, a migrációs szabályok megsértése miatti első őrizetbe vétele után beszélt a fiával. Azóta csak a sajtóból értesül a történtekről, de ügyvédet fogadtak fia védelmére.
Azamat Tazsajakov, a másik őrizetbe vett kazah diák Atirau városában született, hetedik osztályos korától azonban Asztanában, a kazah fővárosban tanult, ugyancsak egy elitiskolában. Apja, Amir Uszmanov szintén megdöbbent a történeken. A férfi, aki a helyi (atiraui) törvényhozási képviselője, már elutazott az Egyesült Államokba, hogy a helyszínen tisztázza a helyzetet.
Egy komoly korrupciós ügy állhat a hátterében annak, hogy meghalt Roman Sztarovojt volt orosz közlekedési miniszter.
A HVG információi szerint egyre több a hasonló ügy.
A kolónia egyre nő, megoldás még nincs.
Kiara Lord posztolt egy szelfit.
Kvízjátékunk egyszerű: a négy megadott névből három a képzelet szüleménye, egy pedig valóban létezik.
A világ valaha élt leggazdagabb emberének nevét Nyugat-Afrikán kívül szinte senki nem hallotta, de mi a helyzet a többiekkel?
Az 51 éves brit szakember húsz éven át dolgozott a Red Bullnál.
Több programmal, több hullámban telepítenek elektromosautó-töltő pontokat Magyarországra, ám a legszűkebben ellátott régiókba csak évek múlva érnek el.