Bostoni terror: besegítenek a kazahok az amerikaiaknak

A kazah és az amerikai hatóságok együttműködnek a bostoni terrormerénylet ügyében folyó nyomozásban - jelentette be csütörtökön a kazah külügyminisztérium.

  • MTI MTI
Bostoni terror: besegítenek a kazahok az amerikaiaknak

A tárca ezt azzal kapcsolatban közölte, hogy a bostoni rendőrség a maratoni futóversenyen történtekkel összefüggésben újabb személyeket, köztük két kazahot vett őrizetbe. Azzal vádolják őket, hogy félre akarták vezetni a hatóságokat a kettős robbantás egyik gyanúsítottjával kapcsolatban. Ők a terrortámadás életben maradt feltételezett társtettesének, Dzsohar Carnajevnek kazah állampolgárságú egyetemi évfolyamtársai, nevezetesen Azamat Tazsajakov és Diasz Kadirbajev. 

A kazah külügyminisztérium közleményében kiemelte: állampolgáraikat nem a robbantások megszervezésével, hanem a bizonyítékok megsemmisítésével vádolják. Bűnüket egyelőre nem bizonyították, az ügyben folyik a nyomozás. A tárca tájékoztatása szerint állampolgáraiknak, akik együttműködnek az amerikai nyomozó szervekkel, konzuli segítséget nyújtanak.

Az amerikai ügyészség bejelentése szerint, ha Tazsajakovot és Kadirbajevet bűnösnek találják, akár öt évi börtönbüntetést is kiszabhatnak rájuk. 

A hatóságok szerint az őrizetbe vettek Carnajev kérésére lehetséges tárgyi bizonyítékokat távolítottak el a fővádlott szobájából a Massachusettsi Egyetem dartmouthi kollégiumában. Ezek között egy laptop és legalább egy hátizsáknyi kiürített petárda, valamint a pokolgép előállításához felhasznált vazelin is volt, ezek után kezdték meg a kutatást a múlt héten a New Bedford-i szemétlerakóban.

Milyen hatása lehet az új, 3 százalékos kamatozású lakásvásárlási hitelnek?

Orbán Viktor bejelentése alapján 3 százalékos kamatozás mellett kaphatnak lakáscélú jelzáloghitelt azok, akik első ingatlanjukat vásárolnák meg. De mennyit nyerhetnek az érintettek az új kölcsön indulásával? Hogyan hathat az új támogatás a lakáspiacra? Milyen feltételei lehetnek? A Bankmonitor szakértői elemezték a bejelentést.