szerző:
MTI

Csaknem egy hónappal Pablo Neruda, a negyven éve elhunyt chilei költő exhumálása után sem derült még fény halálának okára.

A holttest maradványain az áttételes rákbetegség jelei láthatóak. A mérgezést azonban még nem lehet kizárni. Egyelőre nem küldtek szövetmintákat külföldre, hogy tisztázzák a halál okát - mondta el Eduardo Contreras ügyész csütörtökön. 

Neruda Isla Negrában lévő sírját bírósági rendelet alapján nyitották fel, hogy kiderüljön, valóban rák következtében halt-e meg a Nobel-díjas költő, vagy a Pinochet-féle puccsot követően méreginjekcióval végeztek vele baloldali kötődése miatt.

A kihantolásra több hónapi előkészületeket követően, barátok és tisztelők megemlékezése közepette került sor április elején, a költő csontjait azonnal az ország fővárosába, Santiago de Chilébe szállították. Több mint tíz chilei és külföldi szakértő vizsgálta meg őket.

Pablo Neruda 1973-ban, a Salvador Allende vezette szociáldemokrata kormány ellen elkövetett katonai államcsíny után szűk két héttel halt meg. A költő 1992 óta harmadik felesége, az 1985-ben elhunyt Matilde Urrutia mellett nyugodott múzeummá alakított háza kertjében Isla Negrában, a chilei fővárostól 120 kilométerre. Matilde Urrutia egyébiránt kizártnak tartotta, hogy férje gyilkosság áldozata lett. 

Neruda halála körülményeinek kivizsgálására a chilei Kommunista Párt (PC) vezetője nyújtott be keresetet több mint másfél éve. A párt - amelyhez Neruda erős szálakkal kötődött - a költő egykori sofőrjére és titkárára, Manuel Arayára hivatkozva azt állítja, hogy az írót megmérgezték, és nem a rákba halt bele. A PC és az őket képviselő jogász nemcsak Neruda titkárának, hanem Mexikó korábbi chilei nagykövetének, Gonzalo Martínez Corbalának a szavaira is támaszkodott. A diplomata - aki találkozott az íróval egy nappal annak halála előtt - fenntartotta, hogy Neruda "nyugodtan tudott beszélgetni", minden gond nélkül sétálgatott kórházi szobájában, miközben arra készült, hogy Mexikóba megy, és ott talál biztonságra. 

A költő ügyét végül 2011 nyarán vették fel arra a listára, amely az emberi jogok megsértésének az igazságszolgáltatás által máig ki nem vizsgált hétszáz esetét tartalmazza.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
TGM: Európai Néppárt és egyéb járási legendák

TGM: Európai Néppárt és egyéb járási legendák

Akkora hiba került az utolsó Windows 7-frissítésbe, hogy mégis ingyen kijavítja a Microsoft

Akkora hiba került az utolsó Windows 7-frissítésbe, hogy mégis ingyen kijavítja a Microsoft

„Los Angeles már soha nem lesz ugyanolyan” – Kobe Bryantre emlékezik Leonardo DiCaprio

„Los Angeles már soha nem lesz ugyanolyan” – Kobe Bryantre emlékezik Leonardo DiCaprio

Rabosították Varju Lászlót – videó

Rabosították Varju Lászlót – videó

Valaki 2012-ben megírta, hogy Kobe Bryant helikopter-balesetben fog meghalni

Valaki 2012-ben megírta, hogy Kobe Bryant helikopter-balesetben fog meghalni

Kormányzati klímaterv: nem látszik, hogyan lesz karbonsemleges Magyarország

Kormányzati klímaterv: nem látszik, hogyan lesz karbonsemleges Magyarország