Áradt a felgyorsult Tisza és mindent letarolt
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Szlovénia és Horvátország, illetve a szlovén és a horvát nép társadalmi és politikai együttműködésének elmélyítéséről szóló közös nyilatkozatot írt alá csütörtökön Zágrábban Borut Pahor szlovén és Ivo Josipovic horvát köztársasági elnök.
Támogatni fogják, hogy a két ország egyeztesse álláspontjait az Európai Unión belül a nyugat-balkáni országok európai integrációját, Horvátország és Szlovénia politikai, gazdasági, kulturális és tudományos kapcsolatainak erősítését - emelte ki a két elnök a horvát elnöki hivatal honlapján közzétett nyilatkozatban.
Borut Pahor csütörtökön kezdte meg kétnapos hivatalos látogatását Zágrábban. A két elnök találkozóján szót ejtett az egykori Ljubljanska banka (LB) nevű pénzintézethez kötődő vitáról is. Pahor és Josipovic a vita mielőbbi megoldására szólította fel Szlovénia, illetve Horvátország kormányát.
Janez Jansa akkori szlovén és Zoran Milanovic horvát miniszterelnök márciusban írta alá azt a egyetértési memorandumot, amely értelmében a két ország az évtizedek óta húzódó egymás közötti vitát a bázeli Nemzetközi Fizetések Bankja (BIS) védnöksége alatt fogja rendezni. Ezt követően Szlovénia ratifikálta a horvát csatlakozási szerződést. Horvátország a tervek szerint július elsején válik az Európai Unió teljes jogú tagjává.
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Pannonhalmán mondta el augusztus 20-i ünnepi beszédét a Tisza Párt elnöke.
Kína és Oroszország is részt venne a kidolgozásban, dobta fel az orosz külügyminiszter.
A rendőrség ugyanakkor nem akarja elárulni, hogy milyen bűncselekmény gyanújával indítottak eljárást.