Aránytalanul nagy a szegénység Kelet-Jeruzsálemben

2010-ben a kelet-jeruzsálemi palesztin gyerekek 82 százaléka élt szegénységben - derül ki a ENSZ csütörtökön nyilvánosságra hozott jelentéséből.

  • MTI MTI
Aránytalanul nagy a szegénység Kelet-Jeruzsálemben

Izraelnek a kelet-jeruzsálemi palesztinokkal szembeni elkülönítő politikája miatt az utóbbi években nagyobb lett a szegénység a városrészben - állapította meg az ENSZ egy csütörtökön Genfben nyilvánosságra hozott jelentésében.

Kelet-Jeruzsálem gazdasága nem illeszkedik bele sem a palesztin, sem az izraeli gazdaságba. A jeruzsálemi palesztin lakosság hat év óta egyre csak szegényebb, mert a második palesztin felkelés (2002) és a kőkerítés megépítése óta a városrész elszigeteltsége a többi palesztin területtől folyamatosan nőtt - teszi hozzá a világszervezet kereskedelmi és fejlesztési konferenciája (UNCTAD).

Az UNCTAD rendelkezésére álló adatok szerint 2010-ben a kelet-jeruzsálemi palesztin gyerekek 82 százaléka élt szegénységben, szemben azzal, hogy a jeruzsálemi izraeli gyerekeknek csak 45 százaléka.

Egyes becslések szerint az izraeli kőkerítés 2003-ban kezdődött felépítése óta több mint egymilliárd dollár közvetlen vesztesége keletkezett Kelet-Jeruzsálem gazdaságának - mutat rá az ENSZ-szervezet. A közvetett hatások - mint a kereskedelem és a munkahelyteremtés elveszett lehetőségei - tartósak, és a tanulmány szerint évi 200 millió dollár veszteséget jelentenek Kelet-Jeruzsálemnek.

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.