szerző:
MTI

A rendőrök vasárnapra virradóra lelőttek egy fegyverest, aki végzett egy ötgyerekes anyával, annak egyik fiával, a nő másik három gyerekét pedig túszként tartotta fogva a New Jersey állambeli Trentonban. A nő legidősebb fia a pincében bújt el, ő élve került elő.

A szeretőjét és annak fiát is megölő, valamint gyerekeit foglyul ejtő túszejtő halálával végződött egy pénteken elkezdődött, 37 órás fegyveres dráma New Jerseyben.

A rendőrök azért szálltak ki a 44 éves Carmelita Stevens házához, mert ismerősei jelentették, hogy a nőt huzamosabb ideje nem látták, és az is kiderült, hogy Stevens két lánya már 12 napja nem volt iskolában. 

Mint kiderült, a nő 38 éves szeretője, Gerald Murphy már napokkal ezelőtt végzett Stevensszel és annak egyik – 13 éves – fiával, és fogva tartja a nő 18 és 16 éves lányát és 4 éves kisfiát. A túszokat bántalmazta és megerőszakolta.

A rendőrök a hosszas túsztárgyalás során élelmet juttattak be a gyerekeknek, akikkel Murphy a ház emeletén barikádozta el magát. Támadásra akkor szánták rá magukat, amikor úgy ítélték, hogy Murphy "romló elmeállapota" miatt a túszok élete veszélybe került. A vasárnap hajnali behatoláskor egyetlen lövés dördült, a túszejtő a kórházba szállítás után meghalt.

A nő házába először behatoló kommandósok erős hullaszagot éreztek, miután két áldozatát a férfi már napokkal korábban megölte. A ház pincéjében élve találták meg ugyanakkor a nő ott elrejtőzött 19 éves fiát.

Murphy nem volt apja Stevens egyik gyermekének sem. A férfi büntetett előéletű, a bűnlajstromán a szexuális bűncselekménytől a súlyos testi sértésen át a rablásig sok minden szerepelt. A kettős gyilkosság és a túszejtés indítékát egyelőre nem hozták nyilvánosságra.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Hogyan kapta a nevét a Monty Python? Eric Idle így emlékszik

Hogyan kapta a nevét a Monty Python? Eric Idle így emlékszik

Lezárják két órára az M1-es autópályát

Lezárják két órára az M1-es autópályát

Most emeltek vádat a 2016-os metróbaleset miatt

Most emeltek vádat a 2016-os metróbaleset miatt

Időközi önkormányzati választások – a függetlenek és a civilek jó napja, Fidesz-diadal Budafok-Nagytétényben

Időközi önkormányzati választások – a függetlenek és a civilek jó napja, Fidesz-diadal Budafok-Nagytétényben

Robbanással tesztelték a Space X emberek szállítására alkalmas űrhajóját

Robbanással tesztelték a Space X emberek szállítására alkalmas űrhajóját

7-es cikkely: Horvátország nem büntetné Magyarországot

7-es cikkely: Horvátország nem büntetné Magyarországot