A tavaly októberi választások nyomán parlamenti erővé vált Szabadság párt a donyecki szervezet szerint "náci és bűnszervezet". A Régiók Pártja Donyeck megyében alakult meg, és azóta is a kelet-ukrajnai terület a párt fő bázisa. Csaknem az egész megye a párt szavazótábora, számos miniszter, és több fontos állami tisztség birtokosa erről a területről származik, beleértve mások mellett Viktor Janukovics ukrán elnököt, Mikola Azarov kormányfőt és Volodimir Ribak parlamenti elnököt is.A kormánypárt donyecki szervezetének közleménye szerint a Szabadság párt "náci ideológiájával és a faji megkülönböztetéssel veszélybe sodorja az ország egységét". Továbbá szerintük a Szabadság párt nemzetiségi ellentéteket szít, "nemzetiségi és területi" alapon különbözteti és alázza meg az ország azon állampolgárait, akik az ukrán helyett más nyelvet választanak a hétköznapi érintkezésben.A pártszervezet vádjai szerint a Szabadság párt "megbénította az ukrán parlament munkáját, az ország állampolgárait forradalom kirobbantására és egyéb erőszakos cselekményekre" buzdítja. A párszervezet emellett követeli az ukrán törvényhozástól, hogy hozzon olyan jogszabályt, amely a mostaninál szigorúbban bünteti a nemzetiségi ellentétek szítását, a fasizmus nyilvános tagadását, illetve a fasiszta bűntettek igazolását.
Nacionalista párt betiltását követelik Ukrajnában
Az Ukrajnában kormányzó Régiók Pártjának befolyásos, donyecki szervezete követeli az igazságügy-minisztériumtól a nacionalista Szabadság párt betiltását - tette közzé hétfőn a pártszervezet az ukrán médiában.
Bejelentette Magyar Péter, hol lesz az október 23-i központi ünnepség
Molnár Áron: Bayer Zsolt nem tudott elszámolni az NKA-támogatással, végül visszafizette, de újra pályázott és újra nyert
Bayer Zsolt válaszolt Molnár Áronnak: Kívánom, hogy mindenki pont annyi „kárt” okozzon a magyar államnak, mint én
Exit Poll: Putyin pártja vezet az orosz parlamenti választásokon
Exit Poll: Az AfD nyert Mecklenburg-Elő-Pomeránia tartományban
Átalakulnak az okostelefonok: a 4:3 a jó hír, a 900 ezer a rossz
Kármán András: Orbán Viktor nem ért a gazdaságpolitikához
Trump közölte, hogy a washingtoni diadalív katonai komplexum is lesz, lőszerraktárral, drónokkal és mesterlövészekkel
Vitézy Dávid szerint legalább ötezer milliárd forintos többletterhet vállalt az állam az MKIF-szerződés 2023-as módosításával
A vásárban Putyin-pólót áruló mi hazánkos politikus zokon vette, hogy nem mindenkinek tetszenek a portékái
Az eddigi legnagyobb ukrán dróntámadásról számolt be Moszkva polgármestere
Az orosz támadások miatt Magyarországon fog kőolajtermékeket tárolni az ukrán Naftohaz
Az ukrán állami vállalat erről a Mol-lal írt alá megállapodást.