Nagyon várja a világ a bombahíreket a kis, modulárisan építhető atomerőművekről
A kis atomerőművek ígéreteiről szóló nemzetközi várakozások fokozódnak, így logikus, hogy a hazai kutatók is foglalkoznak a témával.
Amerikai lapjelentés szerint Barack Obama elnök eltökélt a guantánamói fogolytábor általa megígért bezárása ügyében.
A The Wall Street Journal szerdai internetes kiadása szerint a washingtoni kormány hamarosan hozzá akar kezdeni a guantanamói foglyok más országokba történő átszállításához. Az újság erről kormánytisztviselőkre hivatkozva számolt be.
Információk szerint Obama néhány héten belül engedélyezni fogja, hogy a jemeni foglyok visszatérhessenek hazájukba. Ezt néhány év óta biztonsági okokból elutasították. Korábban ugyanis attól tartottak, hogy a Jemenbe visszatérők az al-Kaida nemzetközi terrorszervezethez csatlakozhatnak.
2011-ig több mint 600 guantánamói foglyot szállítottak át más országokba, köztük egyet Magyarországra is. 2011 után azonban egy kongresszusi határozat nyomán mindez jóval nehezebbé vált. Azóta csak öt fogoly hagyta el a Kuba területén lévő tábort - írta a The Wall Street Journal.
Jelenleg még 166, terrorista tevékenységgel gyanúsított foglyot őriznek a guantánamói táborban. Közülük több mint száz értesülések szerint éhségsztrájkot folytat, néhányan már több hónapja.
Obama először a 2008-as választási kampányában tett ígéretet a tábor bezárására. A közelmúltban ezt az ígéretét ismét megerősítette. Szakértők ugyanakkor arra számítanak, hogy a megvalósítás a kongresszus heves ellenállásába ütközhet majd.
A kis atomerőművek ígéreteiről szóló nemzetközi várakozások fokozódnak, így logikus, hogy a hazai kutatók is foglalkoznak a témával.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
A Tisza elnöke Szabó Tündére utalva reagált a Róka Rékáról szóló hírekre.
Sokan sérelmezik, hogy nehezen pótolható embereket szakembereket küldtek el, ráadásul mindezt több hónap alatt, így nem kellett csoportos létszámleépítést sem bejelenteni.
A humorista szerint a miniszterelnök hazudik, amikor azt mondja, hogy számíthatnak rá a kárpátaljai magyarok.