szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A Mount Everestről a tengerre tart az új rekordot elérő mexikói hegymászó: David Liano körbe akarja hajózni a világot, ráadásul egyedül.

"Nagy kaland, feljutottam a világ legmagasabb hegycsúcsára, most pedig meg akarom tenni a leghosszabb hajóutat" - mondta el az EFE spanyol hírügynökségnek a sportember, miután Tibetből visszatért Nepálba.

David Liano május 11-én jutott fel a világ legmagasabb pontjára, a Mount Everest (Csomolungma) 8848 - más mérések szerint viszont 8850 - méteres csúcsára, majd miután leereszkedett, helikopterrel Katmanduba repült, onnan pedig Tibetbe, hogy aztán május 19-én újra meghódítsa a csúcsot. Sikerével ő lett az első hegymászó, aki ugyanabban a szezonban az északi és a déli oldaláról is megmászta a hegyet, amelynek tetejére amúgy 2005-ben jutott fel első alkalommal. Akkori sikere különösen értékes volt számára: immár elmondhatta magáról, hogy meghódította mind a hét kontinens legmagasabb csúcsát.

2008-ban Liano visszatért az Everestre, és megmászta a világ negyedik legmagasabb hegyét, a 8516 méteres Lhocét is. Két évvel később próbálkozott meg első ízben azzal, hogy észak és dél felől is megmássza a Csomolungmát, a déli oldal felől sikerrel járt, szívproblémák miatt az északi oldalról visszafordult. 2011-ben is nekivágott a kettős küldetésnek, a déli oldalon azonban akkora volt a "forgalom", hogy végül 8350 méterről le kellett ereszkednie. Akkor az északi oldalon sem járt sikerrel, erős fejfájása miatt lemondott a csúcshódításról. Idén azonban már vele voltak a hegy istenei, ráadásul május 11-én ő és serpája, Samden Bhote voltak az elsők a csúcson.

"Mindig a nagy célok motiváltak, a hegymászás pedig lehetővé teszi, hogy nagy célokat tűzzek ki magam elé" - fogalmazott a 33 éves kalandkereső. Kettős sikeréről szólva a Nuevo Méxicó-i férfi azt mondta, serpájával úgy érezték magukat, mint az "elsők" - Edmund Hillary és Tenzing Norgay - 60 évvel ezelőtt.

Liano megjegyezte, az északi oldalon ezúttal is olyan nagy volt a "dugó", hogy várakoznia kellett, a csúcsra törő 20 hegymászó azonban segített neki, hogy sikerrel járjon, és végre mindkét oldalról meghódítsa a hegyet. (Mások is panaszkodtak, hogy akár két és fél órát is várni kell a csúcshoz vezető utolsó szakaszon, mert vannak, akik nem sok tapasztalattal rendelkeznek, ezért lassan haladnak a nehezebb szakaszokon, így a többiek feltorlódnak. Rossz idő esetén ez rendkívül veszélyes lehet.) "A második mászásra már nagyon akklimatizálódtam, már hajnali 3-kor a csúcstól 100 méterre voltam. Megpihentünk kicsit egy szikla alatt, hogy megvárjuk, míg virrad" - ecsetelte Liano.

A mexikói és spanyol állampolgárságú férfi a hegymászás mellett siklóernyőzik, lefutott 14 maratont, és részt vett triatlonversenyeken is. Mielőtt tavasszal Nepálba utazott, Los Cabosban benevezett egy Ironman-megmérettetésre, amelyen egy nap alatt 3,8 kilométert úszott, 180 kilométert biciklizett és 42 kilométert futott.

Magányos földkörüli hajóútjára a tervek szerint szeptemberben indul Acapulcóból. Egyébiránt ebben is van tapasztalata, tavaly például részt vett egy San Francisco és Hawaii közötti versenyen, igaz, akkor csak 16 napot hajózott egyedül. Az újabb megmérettetés azonban hosszabb - hét-nyolc hónapos - lesz, és 26 ezer tengeri mérföldet kell megtennie.

David Liano egyelőre szabadon hódolhat az extrém teljesítmények iránti szenvedélyének: nőtlen és nincs gyereke. Az Everestre apja, anyja és lánytestvére fotóját vitte magával, azt a képet maga elé tartva fényképeztette le magát a csúcson. "Ha házas lennék, nem csinálnám ezt az egészet, sajnálnám a pénzt és az időt arra, hogy veszélybe sodorjam magam, ugyanis nem vagyok profi" - mondta annak ellenére, hogy hegyet mászni például 13 évesen kezdett.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!