A Lidové Noviny című lap beszámolója szerint Marek Holecek és Zdenek Hruby "alpesi stílusban", azaz bázistáborok és serpák nélkül mászta meg a világ harmadik legmagasabb hegyével, a 8586 méteres Kancsendzöngával szomszédos kelet-himalájai csúcsot Nepál és India határán. A hegymászópáros Nepálból hazaindulva tájékoztatta az újságot bravúros teljesítményéről, az ember nem járta hegycsúcs megmászásáról. A lap szerint ez volt cseh hegymászóknak az egyik legjobb - vagy talán a legjobb - teljesítménye a Himalájában az elmúlt két évtizedben.Holecek és Hruby erre az évre három olyan magaslat meghódítását vette tervbe, amelyen a mászás nehézségei miatt még nem járt ember. A nyáron Pakisztánban a világ kilencedik legmagasabb hegyére, a 8068 méteres Gasherbrum I-re akarnak felkapaszkodni annak ember által még érintetlen délnyugati falán, s még az idén fel akarnak jutni a 2015 méteres Foster-hegyre az Antarktiszon.Marek Holecek egyszer már tett egy - sikertelen - kísérletet a Talung megmászására. Holecek és Hruby négy éve a Gasherbrum I-re is indított már egy expedíciót, amely azonban majdnem tragédiával végződött: 7500 méteres magasságban Holecek gyomorfekélye miatt rosszul lett és - mint az alpinisták elmondták - csak a csodának köszönhető, hogy sikerült épségben lejutniuk. Holecek úgy tartja, hogy az őt levivő Hrubynak köszönheti az életét.
Először mászott fel a Kancsendzsönga szomszédjára két cseh
Egy eddig "szűz" himalájai hegycsúcsot, a 7349 méter magas Talungot hódította meg két cseh hegymászó egy szerdai prágai lapjelentés szerint.
Ókovács Szilveszter nem fogadja el a menesztését és perelni akar
Egy hónapja még tagadta Ókovács Szilveszter azt, ami miatt hétfőn menesztették
Felszólalt a Parlamentben Ókovács Szilveszter felesége, Forsthoffer Ágnes többször sikertelenül megpróbálta megvonni tőle a szót
Menesztették Feledy Botondot a Külügyi Intézet éléről, a Lázár János tárcájától kapott megbízásával volt gond
Öt kivételével megvan a 60 tankerület új vezetője
Ki veszi meg a magyar magánegészségügyet?
Szentirmai Gábort, a magán-egészségügyi és vállalati tranzakciós szektor elemzőjét, a Heal Partners szakértőjét kérdeztük.
Haraszti Miklós: No More Comeback Kid (wańka-wstańka) in Hungary
A 20 éves olasz srác, akinek a teljesítményére még sokáig fogjuk keresni a magyarázatot
Bár Szijjártó ígért „munkahelyteremtési” támogatást, a BYD szegedi gyára egyelőre hoppon maradt
Az NVVH elárulta, milyen széfeket találtak Seszták Miklós otthonában
Egy éven belül bezárt Rogán-Szendrei Cecília és Sarka Kata hegyvidéki kávézója
Lengyelország megelőző műveletet indított a kalinyingrádi orosz exklávé határánál
Az MNB-botrányban érintett ingatlanmulti Matolcsy-féle vezetése durván túlárazottan üzemeltetett
„A kutyám halála annyira fájt, hogy egy hétig alig ettem, csak a nyakörvét szagolgattam”
Miért érezzük úgy, hogy csak akkor vagyunk szerethetők, ha jól teljesítünk? És hogyan segíthet ezen a terápia?
Huszonnégyen meghaltak, amikor az oroszok lebombáztak egy segélyosztó központot Zaporizzsja közelében
Átalakul a Mészáros-féle MBH Bank felsővezetése
Hat önálló divízió jön létre.