„Úgy volt, hogy ma is megyek Munkácsra, de a történtek után: dehogyis megyek"
Ezek után bármi megtörténhet, nem tudom, mi van a nagy hóhér fejében – vélekedett egyik munkácsi forrásunk.
Vandálok összefirkálták a falat Jeruzsálem egyik legismertebb keresztény templomában, a Dormitio-bazilikában - közölte pénteken az izraeli rendőrség.
A keresztényeket sértő héber szavak mellett a falra írták azt a már ismert félmondatot - "ez az ára" -, amelyet korábban szélsőséges zsidó telepesek firkáltak mecsetekre, templomokra, békepárti izraeli szervezetek irodáira, sőt, izraeli laktanyára is, így tiltakozva az izraeli kormány "palesztinbarát politikája" ellen, illetve megtorlásul palesztinok Izrael-ellenes támadásaiért.
A rongálást hajnalban vették észre a templomban, amelyet a keresztény hagyomány szerint Szűz Mária halálának helyszínén építettek fel. Megrongáltak két gépkocsit is a közelben, azokat is összefirkálták, és kilyukasztották a kerekeiket. Miki Rózenfeld rendőrségi szóvivő tájékoztatása szerint a tettesek kézre kerítésére nyomozás indult.
Ezek után bármi megtörténhet, nem tudom, mi van a nagy hóhér fejében – vélekedett egyik munkácsi forrásunk.
Szerdán tűnt el egy kéthetes kisfiú Nagydorogon. A rendőrség már csak a gyerek holttestét találta meg.
A londoni nagykövetségen elsőbeosztotti státuszba került Németh Norbert – ez a pozíció elvileg a diplomáciai szakma egyik csúcsa.