Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
Agyagásványt talált a Marson a NASA kilencéves robotja, az Opportunity; a tudósok szerint ez a marsjáró eddigi legkomolyabb felfedezése.
Az agyagásványként azonosított kőzetminta a víz egykori jelenlétére utal. Az agyagásvány kialakulásához ugyanis hosszú ideig szükséges a víz. Az Opportunity már korábban is észlelt agyagtartalmú kőzetet, de a NASA szakemberi szerint messze az a legjobb minta, amelyet talált.
Steve Squyres, a marsjáró kutatásainak vezetője elmondta: az Opportunity landolása, 2004 óta gyűlnek a bizonyítékok arra, hogy a vörös bolygón egykor víz volt. A megvizsgált minták esetében ugyanakkor a kénsav kimutatása jelzett vizet. Az agyagásványok viszont semlegesebb pH-értéket feltételeznek. "Ez víz, amelyet meg lehet inni. Ez víz, ami sokkal kedvezőbb a prebiotikus kémia dolgaihoz – ahhoz a kémiához, amely elvezethet az élet születéséhez" – idézte a tudóst hétfőn a BBC. Az agyag jelenléte a Marson azt is bizonyítja, hogy a bolygó évmilliárdokkal ezelőtt melegebb és nedvesebb volt.
Az Opportunity felfedezése szépen illeszkedik a NASA másik marsjárója, a 2012-ben landolt Curiosity vizsgálataihoz, az elődjénél sokkal korszerűbb új robot ugyanis szintén talált agyagos kőzetet landolása helyszínén.
Az idősebb robot a York-fok elnevezésű helyszínen, a 22 kilométer átmérőjű Endurance-kráter peremén bukkant az agyagásványra. A misszió irányítói most továbbküldték a járművet a peremen, több mint egy kilométerre fekvő új célja a Solander-pont felé. A tudósok szeretnék, ha a rover újabb kőzetmintákkal szerezne bizonyítékot a víz egykori jelenlétére. Ezekből a mintákból azt is szeretnék megállapítani, hogy az agyagásvány keletkezéséhez milyen víz – folyó, tó, vagy valami más – járult hozzá.
Az Opportunity élettartamát sokkal rövidebbre tervezték: amikor 2004-ben Marsra szállt, a tudósok 90 marsi munkanapot vártak tőle, de azóta már a 3300. marsi napnál tart. Robotkarjai meggyengültek, napelemei sokat vesztettek hatékonyságukból, és hátrafelé halad, hogy kímélje az első kerekeit mozgató motort.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.