Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A romániai Országos Vízügyi és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) kedd délutántól másodfokú (narancssárga jelzésű) készültséget rendelt el a Dunába ömlő dél-nyugat-romániai folyók mentén, és elsőfokú (sárga jelzésű) készültséget a Tisza vízgyűjtőjében.
Az INHGA honlapján közölt keddi figyelmeztetés szerint szerdán 18 óráig Románia szinte egész területén záporok, zivatarok várhatók, és a nagy mennyiségű csapadék következtében elsősorban a kisebb patakok kiléphetnek a medrükből.
A sárga figyelmeztetés a Tiszába ömlő Visó, Iza, Túr, Szamos, Kraszna, Berettyó, valamint a Körösök mentén is érvényes. Narancssárga figyelmeztetést a Dunába ömlő Csernára, valamint a Zsíl és az Olt dél-romániai mellékfolyóira adtak ki a hatóságok. Itt is elsősorban a folyók hegyvidéki, felső szakaszain számítanak áradásokra.
A romániai vízügyi hatóság továbbra is úgy látja, hogy a Dunán levonuló árhullám nem okoz majd különösebb gondot Romániában, hiszen a folyam alsó szakaszának a mellékfolyóin csak a megszokott vízmennyiség adódik hozzá a levonuló víztömeghez.
A vízügyi szakemberek számításai szerint vasárnap éri el a dunai árhullám Romániát, de a másodpercenkénti vízhozam nem fogja meghaladni a 10 500 köbmétert. A hatóságok arra emlékeztetnek, hogy április elején hetekig másodfokú készültség volt érvényben a Duna teljes romániai szakaszán, ekkor 11 900 köbméteres másodpercenkénti hozamot mértek a Vaskapu térségében, ahol a folyam eléri Romániát.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.