2007 óta ez lett volna az első kormányszintű tárgyalás a két ország között. A szóvivő nem tért ki arra, hogy a tárgyalást végleg törölték, vagy csak elhalasztották.Phenjan állítólag azt kifogásolta, hogy a dél-koreai delegációt egy miniszterhelyettes vezette volna, nem pedig a Korea-közi kapcsolatokért felelős országegyesítési miniszter, Ju Kil Dzse.Szöul a tárgyalásokat bejelentve hétfőn még azt közölte, hogy a küldöttséget a miniszter fogja vezetni.
Mégsem ül le egymással a két Korea
Lemondták a két Korea között szerdai kezdettel tervezett kétnapos magas szintű tárgyalásokat, miután a feleknek nem sikerült megállapodniuk abban, hogy milyen rangú vezető álljon a szöuli delegáció élén - jelentette be kedden a dél-koreai országegyesítési minisztérium szóvivője.
Nagy Elek kamarai elnök az Orbán-féle digitális polgári körről: Ezt én sem láttam előre
Kapitány István akart lemondani, végül államtitkára távozott
Telex: Volt pillanat, amikor Kapitány István távozása reálisnak tűnt
Mennyire kínos összekeverni a férjedet az elnökkel? – katasztrofális lett Trump új fehér házi szóvivőjének bemutatkozása
Mi lehetett a pápa tüdejében, és mik a gyógyulás esélyei?
Hogyan fűtötték fel a francia bolti hűtőket akár 80 fokig?
Molnár Áron: Több tízmillió forint közpénzt kapott két Pócs Jánoshoz köthető egyesület ugyanarra a rendezvényre
Magyar Péter elmondta, mit vár Zelenszkijtől a brüsszeli megbeszélésükön
Lemondott az államtitkár, de közben újabb pozíciók találnak gazdára az energetikában: meglepően alakul a kormány kirakója
„Én szeretem szorítón belül az erőszakot, a vért” - BAZI NAGY MAGYAR BOXBALHÉ 2. rész
„Micimackó, akármi történik, ugye, te meg fogsz érteni?” – 100 éve ad feladatot a micimackológusoknak a csacsi öreg medve története
Képeken az esőhiány miatt szinte teljesen kiszárított Tisza-tó
A tó vízszintjét azután csökkentették, hogy veszélybe került Szolnok ivóvízellátása.