Előrehozott választásokat akar a cseh ellenzék

Petr Necas miniszterelnök, és vele együtt a kormány azonnali lemondását valamint előrehozott választás kiírását követeli az ellenzéki Cseh Szociáldemokrata Párt - mondta Bohuslav Sobotka pártelnök az elnökség csütörtök esti ülése után. Pártja ennek érdekében azonnal tárgyalásokat kezdeményez a parlamenti pártokkal és Milos Zeman államfővel - tette hozzá.

  • MTI
Előrehozott választásokat akar a cseh ellenzék

Tanácskozott a kormányzó Polgári Demokratikus Párt szűkebb politikai vezetősége is. Miroslava Nemcová, a párt alelnöke az ülés után közölte, hogy a párt továbbra is bízik Petr Necas pártelnökben, kormányfőben, és kiáll mellette.

A vezető testületek tanácskozása után Prágában a miniszterelnök kezdeményezésére összeült a cseh nemzetbiztonsági tanács, hogy megvitassa a kialakult helyzetet.

Csütörtökre virradóra őrizetbe vette a korrupcióellenes rendőrség Jana Nagyovát, a cseh kormányhivatal vezetőjét, Ondrej Páleníket, a katonai hírszerzés volt vezetőjét és további három volt magas rangú kormánytisztviselőt. Egyelőre nem tiszta, pontosan miért vittek be vezető politikusokat valamint később a katonai hírszerzés igazgatóját. A kormányfő csütörtök délután tett először rövid nyilatkozatot, és közölte, hogy nem mond le. Az ügy előzményeiről itt olvashatnak.

Embereket mentett a tűzből az elítélt gyilkos Szabó Zoltán, aztán tarkón lőtte a szomszédját, akinek végül szintén megmentette az életét

Szabó Zoltán és gyerekkori barátja a nyolcvanas években hidegvérrel ölt meg egy nőt, de életfogytiglani büntetéséből végül csak tíz évet ült le, mert a kigyulladt szegedi bútorgyárban hősiesen helyt állt. 2015-ben aztán tisztázatlan körülmények között fejbe lőtte Nagy Jenőt, akinek az életét végül ő maga mentette meg. Egy gyerekkorától brutális bűnöző furcsa karrierje.