Kormányzati hátsó szándék látszik a gazdaságra káros, silány elővásárlási szabálynál
A külföldi tőkebefektetések engedélyezési rendszere Magyarországon indokolatlanul szigorú, a kormány minden ügylet minden részletére rá akar látni.
Csütörtök délutánig csak a genfi központból, az EBU webhelyén, az interneten tudták elérhetővé tenni az ERT műsorát. Az EBU mérnökeinek azonban sikerült olyan "megkerülő megoldást" találniuk, amellyel délután óta az EBU athéni földi állomásán keresztül is továbbítani tudják az ERT szaloniki stúdiójában készülő műsort.
Az ERT jele - közölte az EBU - Európában a Hotbird 13A, Ázsiában az APSTAR 7, Óceániában pedig az Intelsat 19 és Optus D2 műholdon érhető el.
Az Európai Műsorszórók Uniója - az Eurovízió és az Eurorádió működtetője -, amely 56 ország közmédia-intézményét fogja össze, egy másik közleményében arról számolt be, hogy 39 országból 50 közmédia-vezető írta alá közös állásfoglalásukat, követelve az ERT tévéállomás normális működésének azonnali helyreállítását.
"A görög kormány antidemokratikus és szakszerűtlen lépése aláássa a görög közmédia létét és a kormánytól való függetlenségét" – olvasható a nyilatkozatban, amelynek aláírói közt található az EBU közlése szerint Jónás István, a Magyar Rádió és Medveczky Balázs, a Magyar Televízió vezérigazgatója is.
A külföldi tőkebefektetések engedélyezési rendszere Magyarországon indokolatlanul szigorú, a kormány minden ügylet minden részletére rá akar látni.
Kényes téma lett a kormány számára, hogy mennyit költenek adófizetői pénzekből a védett személyek hivatalos külföldi útjaira.
4,6 százalékra gyorsult az infláció. Legnagyobb mértékben a háztartási energia, azon belül a vezetékes gáz drágult.
Alsó hangon hatmillió forintot viselt magán.
Új eszközöket kaphat a rendőrség a rendzavarók távoltartására.
Az izraeli miniszterelnök Washingtonban át is adta a jelölőlevelet az amerikai elnöknek.
Különösebb hírverés nélkül alakítja át drasztikusan a kártyakínálatát több magyarországi bank.
A politikus azt mondja, ők nem elemezgetni akarják a politikát, hanem értékek mentén építenének közösséget.
Lejáratást emlegetve és a hatalom által eltitkolt valódi korrupciós esetek feltárását ígérve reagált a Tisza Párt a KEHI anyagára Ruszin-Szendi Romulusz villaügyéről.