Barack Obama az egykori hidegháborús megosztottságot és a Németország újraegyesítését egyaránt jelképező városkapunál hangsúlyozta: a szabadság és a demokrácia győzelmét jelenti, hogy amerikai elnökként a Brandenburgi kapu keleti oldalánál szónokolhat, amely a berlini fal idején megközelíthetetlen terület volt. A szabad világ győzött, de a küzdelem még nem ért véget - mondta az amerikai elnök. Nukleáris világégéstől már nem kell tartani, "de nem vagyunk biztonságban, amíg atomfegyverek vannak" - tette hozzá, tárgyalásokat ajánlva Oroszországnak arról, hogy akár minden harmadik nukleáris robbanótöltetet leszereljék.
Obama az atomfegyverek leszereléséről beszélt Berlinben
A hadászati atomfegyverek további csökkentésére tett javaslatot az amerikai elnök szerdán Berlinben a Brandenburgi kapunál elmondott beszédében.
Nagy Elek kamarai elnök az Orbán-féle digitális polgári körről: Ezt én sem láttam előre
Kapitány István akart lemondani, végül államtitkára távozott
Telex: Volt pillanat, amikor Kapitány István távozása reálisnak tűnt
Mennyire kínos összekeverni a férjedet az elnökkel? – katasztrofális lett Trump új fehér házi szóvivőjének bemutatkozása
Mi lehetett a pápa tüdejében, és mik a gyógyulás esélyei?
Hogyan fűtötték fel a francia bolti hűtőket akár 80 fokig?
Molnár Áron: Több tízmillió forint közpénzt kapott két Pócs Jánoshoz köthető egyesület ugyanarra a rendezvényre
Magyar Péter elmondta, mit vár Zelenszkijtől a brüsszeli megbeszélésükön
Lemondott az államtitkár, de közben újabb pozíciók találnak gazdára az energetikában: meglepően alakul a kormány kirakója
„Én szeretem szorítón belül az erőszakot, a vért” - BAZI NAGY MAGYAR BOXBALHÉ 2. rész
„Micimackó, akármi történik, ugye, te meg fogsz érteni?” – 100 éve ad feladatot a micimackológusoknak a csacsi öreg medve története
Képeken az esőhiány miatt szinte teljesen kiszárított Tisza-tó
A tó vízszintjét azután csökkentették, hogy veszélybe került Szolnok ivóvízellátása.