„Ebbe a tükörbe nehéz belenézni” – unokájuk fotózta végig Marika és Sándor tízéves búcsúját
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
Edvard Snowden, az amerikai hírszerzés volt alkalmazottja, aki fényt derített az Egyesült Államok kormányának egyik legtitkosabb elektronikus kémtevékenységére, meglehetősen kínos helyzetbe hozta Washingtont - véli a kínai állami Hszinhua hírügynökség vasárnapi kommentárjában.
Az elmúlt hónapokban amerikai politikusok és a média egymást követően hozták fel az internetes kémkedés vádjait Kína ellen, úgy beállítva, mintha Kína lenne e műfaj egyik legnagyobb művelője - vezeti fel írását a Hszinhua szerzője. Némileg szemrehányóan azt is megjegyzi, hogy a téma kiemelt szerepet kapott Barack Obama amerikai elnök és Hszi Csin-ping közelmúltbéli kaliforniai találkozóján, amely a két nagyhatalom újfajta kapcsolatát volt (lett volna) hivatott körvonalazni.
A kommentár Snowdenre és az általa leleplezett PRISM kódnevű megfigyelési programra hivatkozva kitér arra, hogy a Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) nem csak saját állampolgárainak elektronikus adatforgalmát ellenőrizte, de kormányzati, tudományos és üzleti érdekeltségű intézményekét is szerte a világon. A hongkongi South China Morning Post című lapra utalva, amely korábban kapcsolatba lépett a "kínai területen" megbúvó amerikai informatikussal, a kínai hírügynökség megjegyezte: az amerikai megfigyelés állítólag kiterjedt kínai távközlési szolgáltató vállalatokra és az ország egyik legnevesebb egyetemére.
"Ezek, a korábbi vádakkal együtt, egyértelműen aggasztó jelek. Azt fejezik ki, hogy az Egyesült Államok, amely régóta a kibertámadások ártatlan áldozatának képében tetszeleg, valójában korunk legnagyobb cselszövője" - fogalmaz a Hszinhua. Washington lázasan dolgozik azon a jogi folyamaton, amely a kiszivárogtató Snowden kiadatását célozza, de - a cikk szerzője szerint - előbb tisztáznia kellene magát a többi ország előtt. "A labda Washington térfelén van" - tette hozzá, sürgetve az amerikai kormányt, hogy oszlassa el ezen államok aggodalmait.
A South China Morning Post vasárnapi kiadásában arról írt, hogy az NSA a szárazföldi Kínában sms-ek millióit "lopta" el távközlési szolgáltatók informatikai rendszereiből, s koncentrált betörési kísérletekkel támadta a pekingi Tsinghua Egyetemet. Az Edvard Snowdentől származó dokumentumokra alapozott cikksorozat szerint 2009-ben támadások érték Hongkong Pacnet nevű internetszolgáltatóját is.
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
Múktkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Igyekeznek javítani a munkaerő-hatékonyságon.
Az ukránellenes felszólalásokban a Fidesz élen járt.
A veszteséges bababolt most a belvárosban próbál szerencsét.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.